Álláskeresés 2020-ban

Az idei év egyik legnagyobb kérdése, hogy meddig fog tartani ez az állapot, mikor lesz vége a karanténnak, és mikor áll vissza minden a régi kerékvágásba. Sajnos ezt még pontosan senki nem tudja megmondani, így azt látni, hogy a cégek próbálnak alkalmazkodni a helyzethez és berendezkedni a helyzet hosszú távú fennmaradására. Illetve érdemes azt is megemlíteni, hogy amíg a vírus ellen nincs meg a védőoltás, addig ezzel együtt kell élnünk. A világ minden pontján megtalálható már a vírus, így rövidtávon az utazásokat talán el is felejthetjük. De mire számíthatunk az álláskeresés piacán? Pár pontban összegyűjtöttük mire is számíthatunk.

Online interjú

A világ és a gazdaság nem áll meg. A gyárak és üzemek beindulás után újra megindul a termelés, és a cégek új embereket keresnek majd. A legtöbb pozícióra pedig ahol lehetséges lesz, az elején biztosan az online interjú módszerét választják majd. Sok cégnél ez már bevett szokás, nem új keleti dolog a videó vagy skype interjú. Érdemes erre tehát már időben felkészülni.

Személyes márka

Személyes márka alatt sok dolgot érthetünk. Önéletrajzi megjelenés, kialakítás, saját megjelenésünk, öltözködésünk, közösségi oldalainkon mutatott kép saját magunkról. Ezt az én márkát akkor tudjuk igazán erősíteni, ha a szakmánkat és saját magunkat állítjuk fókuszba. Önéletrajzunkban írjunk bátran erősségünkről, és eddigi sikereinkről. Közösségi oldalainkon is bátran osszuk meg ezeket, hiszen egy interjú előtt a HR-es kollégák előszeretettel nézik meg oldalainkat.

További cikkek