A munkaerőhiány egyre jobban sújtja a vállalatokat. Szakképzett munkaerőt ugyanis nagyon nehezen lehet találni. Sokan kimentek külföldre, a jobb élet reményében. Ez azt jelenti, hogy odakint látnak egyfajta jövőképet, amely a nyugodt életet, és a biztos megélhetést jelképezi. Mi a helyzet az itthoni munkaviszonnyal? Hogyan boldogulnak a vállalatok, így, hogy nincs szakképzett munkaerő? Ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat:
A vállalatok nem tudnak mást csinálni, felvesznek, akit csak tudnak, és ők maguk képzik ki a munkavállalót a szakmára. A kezdeti időszakban beteszik egy régi „motoros” mellé, és ő majd szép lassan betanítja a munkafolyamatokba. Ezt követően lehet reménykedni, hogy az új kolléga meg is marad a vállalatnál, és nem lép le 3 hónapon belül.
Természetesen ez nem a tökéletes megoldás, de több a semminél. Ennek a módszernek több hátulütője is lehet.
Előfordulhat ugyanis, hogy az új alkalmazottak nem várják meg a próbaidőt, s elmennek 3 hónapon belül. Nem bírják a „kiképzést”, túl sok nekik az információ, és a feladat, feladják nagyon az elején. A vállalatok sokszor járnak úgy, hogy betanítják az új embert. Tudni kell, hogy mindez időt emészt fel. Majd az új munkaerő elmegy a konkurenciához vagy külföldön vállal munkát, illetve sokan „ugródeszkának” használják a vállalatokat.
Mit is lehet csinálni?
A vállalatnak nincs ideje arra, hogy szakképző iskolába járassa az új munkavállalót, ráadásul mindennek anyagi vonzata is lenne. Az sem lehetőség, hogy a cég alkalmazzon egy oktatót, aki kifejezetten az újonnan érkezőket oktatja. Ez már csak azért sem jó megoldás, mivel egy külsős nem jó abban a szakmában, amelyet a vállalat képvisel. Lehet jó tanár, de ha nem szakmabeli, akkor semmit nem ér az egész.
A megoldás abban rejtezik, hogy jó oktatóvá/mentorrá kell tenni azt a néhány kulcsfontosságú alkalmazottat, aki a betanításért felelős.
