Zöld munkahelyek – a jövő a fenntarthatósági programmal rendelkező cégeké

Az előrejelzések szerint a következő generáció számára fontosak a fenntarthatóság elvei. A pénz,  hatalom és a presztízs előtt a jó ügyek megvalósítása jelenti számukra a motivációt. A következő évtizedben mintegy 18 millió zöld állás jöhet létre, köztük olyan érdekes foglalkozások, mint a vízlábnyom menedzser, a mesterséges hús tudós vagy a termékútvonal nyomonkövető menedzser – olvasható a Inovantage kiadványban, amely főként Közép-Kelet-Európa országainak munkaerőpiaci, gazdasági és oktatási irányait értékeli és mutatja be.

A kiadvány készítői szerint az, hogy a Time magazin az év emberének választotta a mindössze 17 éves Greta Thunberget, jól mutatja, hogy társadalmilag és gazdaságilag egyaránt egy új korszakba érkeztünk. A világ, amelyben élünk, nem korlátlanul biztosítja számunkra az erőforrásokat, így ahhoz, hogy a következő generáció számára is rendelkezésre álljanak, elengedhetetlen, hogy fenntartható módon éljünk, amihez hatékony intézkedésekre és rendszerszintű változásokra van szükség. Eközben 2025-re az Y generáció, azaz az 1980 és 2000 között születettek a foglalkoztatottak 75 százalékát fogják képviselni. Számukra azonban – az előző generációtól eltérően, akiknek a pénz, a hatalom és a presztízs a meghatározó – a jó ügyek megvalósulása jelenti az igazi ösztönzést. Nem kevesebb, mint 61 százalékuk elkötelezettebbnek vallja magát és szívesebben marad olyan cégnél, amelyik rendelkezik fenntarthatósági programmal. Az új generációval új foglalkozások is jönnek majd a kiadvány szerint, bár 2017-ben a zöld foglalkozások aránya a teljes gazdaságon belül még csak 0,7 százalékot tett ki. A „zöld állások” közül a legnagyobb növekedés a napenergia, a biomassza és a szélenergia hasznosításával összefüggő területeken várható. EU szinten a közszférában található jelenleg a legtöbb zöld állás, ezek aránya már ma is 27,8 százalék. Ezt követi a hulladékgazdálkodás 12,1, a közlekedés 10,9 és az energiaszektor 7,1 százalékkal. 2030-ra azonban hatalmas ugrás várható, és a közszféra mellett a többi szektor is egyre meghatározóbbá válik: a hulladékgazdálkodás 25,7, az energiaszektor 18,9, a közlekedés 17,7 százalékkal képviseltetheti majd magát.

Forrás: napi.hu

További cikkek

Nyugdíjasok munkábanNyugdíjasok munkában

A nyár folyamán, júniusban, augusztusban több ezer nyugdíjas állt munkába a statisztikai adatok szerint. A  64-74 éves korosztályból ezrek kezdtek el dolgozni, így megnőtt a foglalkoztatottak száma hazánkban.  A 15-74