Veszélyben az ellátás a Jahn Ferenc Kórházban – több orvos nem írta alá a szerződést

Veszélybe került az ellátás Budapest egyik kórházában, miután több orvos nem írta alá a szerződést az intézménnyel. A három belgyógyászati osztály közül csak kettő maradt működőképes, de extrém a terhelése az orvosigazgató szerint. „A mai nappal kénytelenek vagyunk lemondani a teljes gasztroenterológiai és vérző ellátást, valamint a perem területek mellett Budapest Főváros XVIII. kerületének általános belgyógyászati ellátását is” – tájékoztatta a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet orvosigazgatója, Dobosi Zsolt a Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Igazgatási Főosztályának vezetőjét.

A tájékoztatást Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő hozta nyilvánosságra a Facebookon. Dobosi Zsolt arra hivatkozva mondta le az ellátásokat, hogy az intézmény II. belgyógyászati osztályának mindössze három orvosa/szakorvosa írja alá az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést. Ők a létszám 20 százalékát teszik ki.Az orvosigazgató hozzátette: tekintettel arra, hogy a kórháznak 400 ezer fős területi ellátási kötelezettsége van, az ott élők egészségi állapota pedig igen rossz, az eddigi terhelésen felül most extrém teher hárul az I. és a III. belgyógyászati osztályra. Ahogy korábban beszámoltunk róla, sok egészségügyi dolgozó nem hajlandó aláírni az új szerződését, amelyben vállalja, hogy a korábbi közalkalmazotti helyett egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozik tovább. Korábban Aba város önkormányzata közölte, hogy be kell zárni az ottani szakrendelőt, mert a kisebbségi tulajdonosok megtiltották az igazgató egészségügyi szolgálati jogviszonyának létrehozását. Azután a budapesti Szent Imre Kórház dolgozói közül jelezték tucatnyinál is többen, hogy nem vállalják az átállást. Hétfő este Kunetz Zsombor nyilvánosságra hozott egy tájékoztatót, amelyet a tatabányai Szent Borbála Kórházban küldtek szét, és arról szól, nem lesz éjszakai műszak az intézmény sürgősségijén. Ezért aztán minden szakma ügyeletes orvosai az SBO-n látják el a szakmaspecifikus betegeiket. Szegeden közben kiderült, hogy nem dől be a klinikai ellátás, mert az orvosok többsége három hónap haladékot adott a vezetésnek a szerződések kifogásolt pontjainak felülvizsgálatára.

Forrás: hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük