Van vagy nincs pedagógus hiány?

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Magyar Nemzetnek adott interjút, melyben többek között a hazai pedagógusok létszámáról is megosztotta az álláspontját.

„Azt gondolom, nincs pedagógushiány. Megvan a ritmusa annak, hogy a tanárok milyen periódusokban mennek nyugdíjba, de ezek kiszámíthatók, ismertek. A tanárképzés egyik célja, hogy a nyugállományba vonuló pedagógusokat megfelelő módon lehessen pótolni. Ez így történik. Arra szoktak hivatkozni a létszámhiány kapcsán, hogy sok az álláshirdetés, de gondoljunk bele: a pedagógus is költözik, családot alapít, és életének számos változása indokolhatja, hogy intézményt vált. Ám ez nem feltétlenül jelent szakemberhiányt, emellett az utóbbi időben csökkent a tanulók létszáma” – mondta el a miniszter a lapnak. A magyarországi pedagógushiányról nincsenek hivatalos, nyilvános adatok, csak következtetni lehet az álláshirdetések számából, hogy valóban létező jelenségről van szó. Több megkeresett iskolában is súlyos helyzetről számoltak be az igazgatók.

Forrás: penzcentrum.hu

További cikkek