Hat egyetem alapítói és fenntartói jogai vagyonkezelő alapítványokhoz kerülnek ez év augusztusától. A döntéshozók azt várják ettől a változástól, hogy az intézmények rugalmasabban működhetnek, gyorsabban reagálhatnak térségük gazdasági igényeire, így a magyar fiatalok versenyképesebb képzésben és a munkaerőpiacon is értékesebb oktatásban részesülhetnek.
A modellváltó egyetemeken továbbra is biztosított lesz az állami ösztöndíjas képzés, az oktatók pedig teljesítményalapú, megemelt bérezésben részesülnek. A kormány célja, hogy a jelenleginél rugalmasabb és kiszámíthatóbb működési környezet növelje a felsőoktatás versenyképességét, és így a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek. Ennek érdekében az Állatorvostudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Neumann János Egyetem, a Soproni Egyetem és a Széchenyi István Egyetem új struktúrában működik tovább. Az egyetemek alapítói és fenntartói jogai a közvetlen állami fenntartás helyett kifejezetten erre a célra létesített vagyonkezelő alapítványokhoz kerülnek. „Az állami felsőoktatási intézmények működési modellje az elmúlt évtizedekben érdemben nem változott, miközben az új tendenciák teljesen új kihívások elé állítják az intézményeket. A modellváltás általános célja, hogy az egyetemek a helyi társadalmi élet, az értelmiségképzés és a gazdaságfejlesztés motorjaként, az igényekre rugalmasan reagálva biztosítsák a képzési, kutatási, innovációs, művészeti, sport- és kulturális szolgáltatási hátteret régiójuk és az egész ország tovább javuló versenyképességéhez” – hangsúlyozta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára.
Forrás: magyarhirlap.hu