Tovább nőnek a bérek a szoftverfejlesztés területén

A Hays Hungary rendszeresen elkészíti a hazai munkaerőpiac aktuális helyzetéről számot adó kutatását. A Salary Guide idei kiadása a szokásoknak megfelelően több száz pozícióval kapcsolatban ad támpontot a piacon elérhető teljes munkaidős fizetésekkel kapcsolatban. A technológiai, mérnöki pozíciók betöltéséért különösen komoly verseny alakulhat ki a vállalatok között – derül ki a felmérésből.

A minimum, maximum és jellemző kategóriába sorolt számok egyaránt tartalmazzák a junior és szenior szakemberek, valamint menedzserek számára kínált fizetéseket, ugyanakkor az esetleges bónuszokat és egyéb juttatásokat nem. Általánosságban kijelenthető, hogy a hazai munkaerőpiac meglehetősen turbulens állapotban van. A vállalatok elsőprő többsége (94%) tervez új munkaerőt felvenni 2022-ben. A toborzás legfőbb indokaként a munkáltatók az esetek több mint felében az üzletfejlesztést és a szervezetük bővítését jelölték meg, miközben az esetek harmadában egy távozó kolléga pótlása a cél. Ugyanakkor a megkérdezett cégek 87 százaléka jelezte, hogy nehézségekre számít a megfelelően képzett szakemberek megtalálásában. Talán ez utóbbi is közrejátszik abban, hogy 2022-ben a munkahelyek 90 százalékánál van tervben a fizetések emelése. Ami egyébként lényegesen magasabb arány ahhoz képest, hogy a munkavállalók oldaláról csak bő kétharmad jelezte, hogy számít valamiféle bérnövekedésre. A fentiek hatványozottan igazak az informatikai, technológiai területen dolgozókra, hiszen értük már az elmúlt években is komoly közelharcot vívtak a munkaadók. A Hays tavalyi tapasztalatai egybecsengenek más tanulmányok megállapításaival, miszerint a nemzetközi projektekkel rendelkező, tőkeerős cégek elsősorban Budapesten nyitottak új pozíciókat, a távoli munkavégzés elterjedése révén viszont ezzel párhuzamosan a vidéki bérek is megnövekedtek. A 2022-as év egyik legfontosabb trendje így a budapesti és a vidéki informatikusi bérek közötti különbség megszűnése. A technológiai szektorban elérhető bérek tavaly rendkívüli ütemben emelkedtek. Területenként eltérően ugyan, de minimum 10 százalékos, sok esetben 20-25 százalékos növekedés volt tapasztalható 2021-ben. A béremelkedések alsó határán 10 százalékos átlagos növekedést könyvelhettek el a rendszer- és hálózatmérnökök. Az SAP tanácsadók és fejlesztők, termékfelelősök, projektmenedzserek és a hagyományos (nem felhő alapú) DevOps mérnökök által kapott összegek 15-20 százalékot emelkedtek. A csúcsot a szoftverfejlesztés jelentette. A medior és szenior mérnökök bérei 25 százalékkal emelkedtek ezen a területen egy év alatt. Hasonlóan intenzív növekedést láttak a fejvadászok a Cloud DevOps és a kiberbiztonság terén. A Hays előrejelzése szerint a következő időszakban a szoftverfejlesztés területén tovább növekednek a bérek. A Magyarországra érkező új beruházások kifejezetten változatos technológiai készségekre generálnak keresletet. Több niche-nek gondolt technológia válhat hamarosan mainstreammé. Például a napjainkban még ritkaságnak számító Golang rövidesen divatos programozási nyelvvé válik. A kimagasló munkaerő iránti kereslet révén Budapest jelentős régiós technológiai központtá válhat, ahol az európai munkavállalók mellett a Föld szinte minden pontjáról érkező szakemberek dolgoznak majd – áll a Hays Salary Guide 2022-ben.

Forrás: bitport.hu

 

További cikkek