Többszáz dolgozótól váltak meg

Dunaferr leépítés

Szomorú véget ér a Dunaferr utódvállalatainak sorsa. Nem sikerült a munkahelyeket megvédeni állami segítség mellett sem, nagyon sok munkavállalótól válnak meg.

Megkezdődtek a tömeges elbocsátások a Dunaferr utódvállalatainál. A felszámolás alatt álló cégek sorsa bizonytalan. A Dunarolling Dunai Vasmű mintegy 1700 munkavállalójától már elbúcsúztak, a Duna Furnace dolgozói pedig július elsején kapják meg felmondásukat, írja a Magyar Hang. A közvetített munkavállalók szerződéseit már korábban felmondták, majd hétfőn a Dunarolling Dunai Vasmű körülbelül 1700 alkalmazottjától váltak meg, július 1-jén pedig a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. dolgozói is megkapják elbocsátásukról szóló értesítésüket, számolt be a Magyar Hang.

A felszámolás alatt álló Dunarolling iránt két befektető érdeklődik: egy kínai és egy cseh vállalat. Ezzel szemben a Duna Furnace értékesítési pályázatára egyetlen ajánlat sem érkezett. A térség meghatározó foglalkoztatójának számító dunaújvárosi vállalat válsága évek óta húzódik. A tömeges elbocsátásokról szóló hírek már májusban megjelentek a sajtóban. A munkavállalók helyzete azért is kiábrándító, mert elvesztették a kollektív szerződésük felmondása miatt indított perüket, ami jelentős anyagi veszteséget jelent számukra. A magyar nehézipar egykori büszkesége komoly, sajtóhírek szerint 728 milliárd forintos adósságállományt halmozott fel. A megmentésére, a munkahelyek megőrzésére irányuló, jelentős állami pénzeket felemésztő kísérletek rendre kudarccal végződtek.

Forrás: haszon.hu

További cikkek