Tavaly a legnagyobb mértékben a szakmunkára jelentkezők száma növekedett. A hazai álláskeresési piacon tavaly 9 százalékkal nőtt a jelentkezések száma 2018. évhez képest, ugyanakkor az állások iránt érdeklődők száma alig változott, ami azt mutatja, hogy egy ember több állásra is jelentkezett.
A jelentkezések száma alapján tavaly a legnagyobb növekedést, 22 százalékot a szakmunka területén regisztrálták. A vendéglátás területén 20 százalékkal, a mérnöki szakmáknál 14 százalékkal, az adminisztrációs pozíciókra 13 százalékkal több jelentkezést regisztráltak, mint egy évvel korábban.A közzétett álláshirdetések alapján a vendéglátás kiemelkedő szektor volt, 17 százalékos bővülés jellemezte. A bankok és az oktatási helyek is intenzíven kerestek alkalmazottakat, mindkét esetben 5-5 százalékkal bővül a feladatott álláshirdetések száma.
A statisztikákból kiderült az is, hogy a bankszektorban az egy hirdetésre jutó jelentkezők száma mérséklődött, így ha ez a tendencia folytatódik, idővel akár szakemberhiány is lehet a szektorban. A közlemény szerint az álláshirdetésekből a társaságok erősödő automatizálási törekvéseinek jelei is láthatóak, a munkáltatók az atipikus foglalkoztatási formák felé nyitottabbak lettek, a 6 órás részmunkaidős állások száma 33 százalékkal, a 4 órásoké pedig 39 százalékkal ugrott meg. A rugalmas munkaidejű álláshirdetések száma 8 százalékkal bővült az egy évvel korábbi szinthez képest. A legtöbb álláshirdetést Budapesten, Pest és Győr-Moson-Sopron megyében adják fel, míg a legkevesebbet Zala, Tolna, Békés, valamint Nógrád megyében.A legnagyobb hirdetésszám növekedés, 9 százalékos Hajdú-Bihar megyében volt, amiben vélhetően markáns szerepet játszik a BMW formálódó beruházása.Az álláskeresésekben közzétett fizetések alapján az adminisztrációs feladatokat ellátók örülhettek a leginkább, hiszen 21 százalékos bérfejlődést lehetett látni múlt évben, a fizikai munkák esetében ugyanez 10 százalék, míg a szakmunka esetében 8 százalék volt.
Forrás: novekedes.hu