Népszerűek a munkahelyteremtő programok hazánkban, főként Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben. Míg az ágazatokat tekintve a kereskedelem, gépjárműjavítás, az építőipar és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás a legaktívabb pályázó.
A decemberben indult Vállalkozások munkaerő támogatása és munkatapasztalat-szerzést elősegítő támogatásoknak köszönhetően mára már több mint 10 ezer álláskereső állhatott újra munkába – közölte Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A kormány a háború és szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben is mindent megtesz a családok megvédése, a recesszió elkerülése, a teljes foglalkoztatás megőrzése és az infláció letörése érdekében, ezért már 20 intézkedésről hozott döntést – hangsúlyozta a közleményben az államtitkár.
10 milliárd forintnyi támogatás a kormánytól
A munkahelyteremtő támogatási programokra eddig mintegy 12 ezer álláskereső foglalkoztatására érkezett be kérelem, és már 10 ezer álláskereső állhatott újra munkába. A kérelmek több mint 90 százaléka mikro- és kisvállalkozásoktól érkezett be. A program Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben a legnépszerűbb, míg az ágazatokat tekintve a kereskedelem, gépjárműjavítás, az építőipar és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás a legaktívabb pályázó. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy az elérhető források között lehetőség van a vállalkozások munkaerő támogatására; a fiatal szakképzettek munkatapasztalat szerzésére; valamint a foglalkoztatás szempontjából hátrányos helyzetűek munkatapasztalat-szerzését elősegítő támogatások igénylésére. Czomba Sándor mindenkit arra biztat, hogy mihamarabb éljen a lehetőséggel és keresse fel a foglalkoztatási portálon elérhető hirdetményeket.
Forrás: hirado.hu