A munkavállalók egyre kevésbé kötődnek egyetlen vállalathoz, mint korábban. Úgy vélik a szakértők, hogy ennek részben az az oka, hogy a dolgozók nagyobb valószínűséggel vizsgálják meg, sőt kérdőjelezik meg a
Kategória: Munkaerőpiac
Munkaerőpiaci trendek, statisztikák és elemzések. Tudd meg, mely területeken van hiány vagy túlkínálat!

Hogyan alakultak a bérek az utóbbi időben?Hogyan alakultak a bérek az utóbbi időben?
Egyes munkáltatók az egyszeri kifizetés mellett döntöttek, míg mások a fizetést vagy éppen a béren kívüli juttatásokat emelték, és persze előfordultak olyanok (nem is kevesen), akik egyáltalán nem emeltek. Bár

A felsőoktatásban is kiégnek a fiatalokA felsőoktatásban is kiégnek a fiatalok
A kiégés több területen veszélyezteti a munkaerőpiacon lévőket. Sokat hallani az egészségügyi dolgozók kiégéséről a multiknál dolgozókról, azonban egy kutatás szerint már az egyetemi hallgatók is érintettek. A folyamatos teljesítménykényszer

Kiegészíthetik fizetésüket a pedagógusok egy pályázat általKiegészíthetik fizetésüket a pedagógusok egy pályázat által
Támogatni szeretné anyagilag a kormány, elsősorban azokat a pedagógusokat, akik a tehetséggondozásban fontos szerepet töltenek be. Havi nettó 75 ezer forintos ösztöndíjra pályázhatnak a tanárok a most meghirdetett Köbüki programban.

Elégedetlenek a háziorvosokElégedetlenek a háziorvosok
Praxistámogatásként juttatná el az alapellátó praxisokhoz a kormányzat a júliusi 18 százalékos szakdolgozó béremelésre szánt költségvetési összeget – írja a Népszava a Belügyminisztérium honlapján olvasható jogszabálytervezet alapján. Hamarosan megérkeznek a

Meghatározóak a munkaerőpiacon a Z generáció tagjaiMeghatározóak a munkaerőpiacon a Z generáció tagjai
A Világgazdasági Fórum becslése szerint a Z generáció tagjai, – azaz az 1996 és 2013 között született fiatalok – 2025-re az OECD-országokban a munkaerő 27%-át, a Föld lakosságának pedig egyharmadát

Keveset emeltek a munkaadók a bérekenKeveset emeltek a munkaadók a béreken
Egy felmérés szerint az inflációhoz viszonyítva keveset emeltek a dolgozók bérén a munkaadók. Az elkövetkező időszakban a legtöbben nem terveznek jelentősebb béremelést. Mekkora béremelés volt az első félévben a szervezetüknél?

Milyen tulajdonságok fontosak az álláskeresésnél?Milyen tulajdonságok fontosak az álláskeresésnél?
Ahhoz, hogy hatékonyan végezhesd a munkádat, “hard skill”-ekre, kemény készségekre van szükséged: műszaki ismeretekre és szakterületi tudásra, amikkel ténylegesen el tudod látni a feladatodat. De a munka örökké megváltozott világában

Egy hónapot ingyen dolgoznak a nők a férfiakhoz képestEgy hónapot ingyen dolgoznak a nők a férfiakhoz képest
Még mindig nem tartunk ott, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért kapjanak a férfiak és a nők. Nagyjából 5 százalékkal kaptak kevesebb béremelést a magyar nők a férfiaknál 2023 első negyedévében

