Szajlai Csaba közgazdász szerint a munkavállalók túlnyomó része nem érzékeli majd a jogszabály-módosítást, ami lehetővé teszi a többlet önkéntes túlmunkát. A Figyelő főszerkesztő-helyettese az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában elmondta:
Kategória: Munkaerőpiac
Munkaerőpiaci trendek, statisztikák és elemzések. Tudd meg, mely területeken van hiány vagy túlkínálat!

Egyre inkább fontos a munkahelyi környezet a munkavállalásnálEgyre inkább fontos a munkahelyi környezet a munkavállalásnál
Életünk túlnyomó részét a munkahelyünkön töltjük, s nem elhanyagolható, hogy milyen körülmények között. A munkavállalók egyre inkább magasabb igényeket fogalmaznak meg a környezetet illetően, s ha figyelembe vesszük a munkaerőhiányt,

Nem lesz önkényes túlóráztatás?Nem lesz önkényes túlóráztatás?
Pro és kontra mondják el véleményeiket a munkerőpiaci szakértők, hogy hogyan alakul a túlóráztatás Magyarországon az elfogadott új törvény kapcsán. Szalai Piroska bér- és munkaerőpiaci szakértő szerint rabszolgaságról, kizsákmányolásról szó

Erősíteni kell a kis- és középvállalkozásokatErősíteni kell a kis- és középvállalkozásokat
Erősíteni kell a kis- és középvállalkozásokat annak érdekében, hogy Magyarország ne leányvállalat legyen. Erről Palkovics László innovációs és technológiai miniszter beszélt egy szakmai rendezvényen. A miniszter szerint fontos a hazai

Ausztria is jelentős számú magyart foglalkoztatAusztria is jelentős számú magyart foglalkoztat
Az Ausztriába ingázó magyarok helyzetét vizsgálta a Fairwork-tanulmány, benne a burgenlandi tartomány munkaerőpiaci és jövedelmi viszonyait. A Nyugat-Dunántúllal határos tartományba ugyanis sok magyar jár dolgozni. A tanulmányból kiderült, hogy 8042

Kik találhatnak biztosan állást Pest megyében ?Kik találhatnak biztosan állást Pest megyében ?
Pest megyében a következő szakmákból van hiány a munkaerőpiacon: gépi forgácsoló, ács, szerszámkészítő, asztalos, ipari gépész, festő, mázoló, tapétázó, szociális gondozó és ápoló, gyakorló mentőápoló, gyakorló ápoló, szoftverfejlesztő, hegesztő, épület-

Keresik az óvónőketKeresik az óvónőket
Hiány van az óvónőkből, az állásportálokon legalább is így látszik, miután sok az óvónői álláshirdetés. Aki pedig várják őket a betöltetlen állásokra, igyekeznek kedvezményeket biztosítani számukra, például szolgálati lakást, többletjövedelmet.

Rekordot ért el az európai munkaerőpiacRekordot ért el az európai munkaerőpiac
Rekordot ért el a foglalkoztatottak száma az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kimutatása szerint. A harmadik negyedévben a végleges kimutatás szerint az előzetes adatokkal megegyező mértékben, 0,2

A magyarok betegen is dolgoznakA magyarok betegen is dolgoznak
A tények azt mutatják, hogy a magyar emberek legtöbbször betegen is dolgoznak, ezáltal tovább emelkedik a fertőzöttek száma, különösen a téli, influenzás időszakokban. Mint ismert, különösen az irodai dolgozók harmada
