Heves megyében is több ezer emberen a munkaadók és a kormányhivatalok foglalkoztatási osztályainak szorosabb együttműködésére épülő munkaerőpiaci reformprogram bevezetése – mondta a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára. Bodó
Kategória: Munkaerőpiac
Munkaerőpiaci trendek, statisztikák és elemzések. Tudd meg, mely területeken van hiány vagy túlkínálat!
Drasztikusan kevesebb lehet a közfoglalkoztatott hazánkbanDrasztikusan kevesebb lehet a közfoglalkoztatott hazánkban
Az elmúlt két év alatt 50%-al csökkent a közfoglalkoztatottak száma Magyarországon. A belügyminisztérium adataiból kiderül: az ország összes megyéjében csökken a közfoglalkoztatotti létszám, ami 2015 és 2016-ban volt a legmagasabb,mintegy

Hogyan kezeljük az Y generációt ?Hogyan kezeljük az Y generációt ?
Több generáció dolgozik együtt a munkahelyeken, szám szerint öt. A munkaerőpiacon az alfa generáció is jelen van, az 1995 után született fiatalok ugyanis felnőttek. A Piac & Profit Csapatépítési trendek

Kevés nyugdíjas dolgozikKevés nyugdíjas dolgozik
Egyre kevesebb nyugdíjas dolgozik, miközben csúcson van a foglalkoztatottak száma-ezt mutatják a statisztikai adatok. Az egyre csak súlyosbodó munkaerőhiányt a kormány részben a rendelkezésre álló munkaerőtartalék segítségével szeretné megoldani. Ide

A Talentuno a világ munkaerőpiacánA Talentuno a világ munkaerőpiacán
A hazai toborzópiacon még új cégnek számít a Talentuno, de ennek ellenére már jelentős sikereket könyvelhet el magának. A 4 millió eurós tőkeinjekcióval az európai piacot is letarolná a magyar

Szürke béremelések lesznek?Szürke béremelések lesznek?
Elemzők szerint a munkaerőpiac telítettsége a béremelés és a termelékenységet javító beruházások irányába tereli a vállalati döntéshozókat. A munkanélküliségi ráta a tavaly április-júniusi három hónapos időszakban csökkent először 3,6 százalékra,

Munkaerőpiaci reformprogram Heves megyében isMunkaerőpiaci reformprogram Heves megyében is
Állástalan vagy közfoglalkoztatott emberek elhelyezkedését segíti a munkaadók és a kormányhivatalok foglalkoztatási osztályainak szorosabb együttműködésére épülő munkaerőpiaci reformprogram bevezetése – mondta a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára Egerben.

Régen nem dolgoztak ennyien MagyarországonRégen nem dolgoztak ennyien Magyarországon
Magyarországon 2010 óta több mint 15 százalékpontot emelkedett a foglalkoztatottság, jelenleg 4 és fél millió fölötti a számuk, 2010 első negyedévéhez képest 820 ezerrel dolgoznak többen ma hazánkban. A foglalkoztatás

Nagyon keresik a fiatal munkaerőt – itt a diákmunkák szezonjaNagyon keresik a fiatal munkaerőt – itt a diákmunkák szezonja
Több mint 80 ezer munkavállalóra lenne szükség azonnal a magyar gazdaságban – derül ki a KSH adataiból, a valós szám ennél pedig még magasabb lehet, és az üres álláshelyek száma
