A 2010-ben bekövetkezett munkaerőpiaci fordulat óta a magyar gazdaság megközelítette a teljes foglalkoztatás állapotát. A foglalkoztatás növekedését célzó intézkedések, köztük a Munkahelyvédelmi Akcióterv, elősegítette a fiatalok elhelyezkedését. A kedvező munkaerőpiaci
Kategória: Munkaerőpiac
Munkaerőpiaci trendek, statisztikák és elemzések. Tudd meg, mely területeken van hiány vagy túlkínálat!

Diploma utánDiploma után
A diákok két új felület segítségével átfogó képet kaphatnak felsőoktatási tanulmányaik és munkaerőpiaci lehetőségeik összefüggéseiről. A diplomantul.hu portálon 2020 januárjától elérhetővé vált a diplomás-pályakövetési rendszer frissdiplomás és aktív hallgatói kutatás

Megtartani a munkaerőtMegtartani a munkaerőt
Negyedszer kérdezzük meg olvasóinkat arról, hogy szerintük mi lesz az idei évben a legfontosabb feladat a HR-esek számára. Ahogy már évek óta, idén is a munkaerő megtartása szerepelt az élen.

Előny a munkaerőpiacon a coach végzettségElőny a munkaerőpiacon a coach végzettség
A vezetői, HR és a sales állásajánlatokban az angol nyelvtudás és a számítógépes ismeretek mellett gyakran megkövetelik már a coaching eszköztárban való jártasságot és szemléletet. A munkaerőpiaci helyzet és új

Hol tart a munkaerőpiac ?Hol tart a munkaerőpiac ?
A teljes munkaidőben foglalkoztatottak aránya az unión belül a 20–64 éves korcsoport esetében nálunk az ötödik legnagyobb. Újabb csúcsokat döntenek a munkaerőpiaci mutatóink 2019-ben is, a kedvező tendencia nyolcadik éve

Többen jelentkeztek szakmunkáraTöbben jelentkeztek szakmunkára
Tavaly a legnagyobb mértékben a szakmunkára jelentkezők száma növekedett. A hazai álláskeresési piacon tavaly 9 százalékkal nőtt a jelentkezések száma 2018. évhez képest, ugyanakkor az állások iránt érdeklődők száma alig

Kevés a diplomás óvónőKevés a diplomás óvónő
Nincs elég diplomás óvónő, van olyan település, ahol évek óta nem találnak szakembert. Nógrád megyében egy álláskereső portál szerint: 150 álláshelyre várnak óvodapedagógusokat. Egyre nehezebb helyzetben a vidéki óvodák: van,

Mit kell tudni az adminisztrációs munkakörökről ?Mit kell tudni az adminisztrációs munkakörökről ?
A munkaerő-kölcsönzéssel és közvetítéssel foglalkozó HR szolgáltatók kínálatának jelentős részét képezik az irodai és adminisztrációs munkakörök. A rengeteg meghirdetett álláslehetőség között azonban nem könnyű eligazodni, hiszen az egyes pozíciók eltérő

Magasabb béreket javasol az orvosoknak az érdekvédelmi szervezetMagasabb béreket javasol az orvosoknak az érdekvédelmi szervezet
Honlapján tette közzé javaslatát a Magyar Orvosi Kamara a közfinanszírozott ellátásban dolgozó orvosok javadalmazására. A kamara a következő bértáblát javasolná: Rezidens 1 (belépő szint) 687 837 Ft, Rezidens 2 éve

