A magyar vállalkozások erősítését is célozza a kormány munkásszállások létrehozását ösztönző programja. November elejétől ötödik alkalommal lehet pályázni a munkásszállások kialakítására meghirdetett központi munkaerőpiaci program forrásaira – közölte az Innovációs
Kategória: Munkaerőpiac
Munkaerőpiaci trendek, statisztikák és elemzések. Tudd meg, mely területeken van hiány vagy túlkínálat!

Keményen hat a járvány a munkaerőpiacraKeményen hat a járvány a munkaerőpiacra
A járvány keményen érezteti hatását a munkaerőpiacon. nagyon sokan dolgoznak még csökkentett munkaidőben – derül ki a KSH friss elemzéséből. Míg az idén januárban 682 ezer ember volt részmunkaidős, számuk

Ismét több a munkanélküliIsmét több a munkanélküli
A Központi Statisztikai Hivatal összesítése szerint ismét nőtt a munkanélküliség Magyarországon. Szeptemberben az előző hónaphoz képest 37 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, ezzel 222 ezer főre emelkedett az állástalanok száma.

Újratervezés program – indul az informatikai képzésÚjratervezés program – indul az informatikai képzés
A koronavírus járvány miatt nehéz helyzetbe került munkavállalókat segíti a kormány elindított képzési programja. Közel ezren kezdhetik meg a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként meghirdetett Újratervezés programra épülő informatikai képzéseket október 28-ától

Kevesebb álláskereső MagyarországonKevesebb álláskereső Magyarországon
A járvány komoly kihívás elé állította a magyar gazdaságot, de ennek ellenére javulás tapasztalható a munkaerőpiacon. A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően folyamatosan csökken az álláskeresők száma, az elmúlt napokban 300 ezer

Megszűnik az OKJ képzésMegszűnik az OKJ képzés
Megindult a hajrá, miután megszűnik az OKJ rendszer, sokan jelentkeztek az utolsó pillanatban is erre az oktatási formára. Azok az intézmények, amelyek eddig zömében OKJ-s képzéseket indítottak, idén különösen nehéz

Nem változott az elsődleges munkaerőpiacon lévők számaNem változott az elsődleges munkaerőpiacon lévők száma
Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma lényegében nem változott, 4 ezerrel (0,1 százalékkal) csökkent, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallóké és a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjainak száma viszont egyaránt 18 ezerrel esett

A kisgyermekes szülők munkába állásását ösztönzikA kisgyermekes szülők munkába állásását ösztönzik
A kisgyermekes szülők munkába állását szeretné segíteni a kormány új programjával. Havi 100 ezer forintos ösztöndíjjal egybekötött képzési lehetőségeket tartalmazó pályázatot indított akormány – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium

A koronavírus járvány miatt több nő hagyta ott munkájátA koronavírus járvány miatt több nő hagyta ott munkáját
Az elmúlt néhány hónap alatt az amerikaiaknál jóval több nő hagyta el a munkáját, mint férfi. A McKinsey és a Lean In kutatása szerint minden negyedik nő azt fontolgatja, hogy

