Újratervezés program – indul az informatikai képzés

A koronavírus járvány miatt nehéz helyzetbe került munkavállalókat segíti a kormány elindított képzési programja. Közel ezren kezdhetik meg a Gazdaságvédelmi akcióterv részeként meghirdetett Újratervezés programra épülő informatikai képzéseket október 28-ától – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Az intenzív és az első pótvizsgáig ingyenes képzések államilag elismert bizonyítvánnyal zárulnak. A résztvevők kamatmentes hitelt vehetnek fel a Diákhitel Plusz programban, amelyet akár saját informatikai eszköz beszerzésére is fordíthatnak. A felkészülésekkel, szünetekkel és vizsgákkal együtt jövő áprilisra végző informatikusok nagy többsége hamar jól fizető álláshoz juthat. A veszélyhelyzet munkaerőpiacot érintő hátrányos következményeinek elhárítása céljából meghirdetett Újratervezés program idén májusban indult el. Az ingyenes, 8 hetes alapozó informatikai képzés záróvizsgájának sikeres teljesítéséről 8871 fő kapott igazolást. Az alapozó informatikai képzést eredményesen teljesítők naprakész, a gyakorlatban is jól hasznosítható tudást szereztek. Az elsajátított ismeretek érdemben segíthetik elhelyezkedésüket a munkaerőpiacon. Közülük került ki az Újratervezés program második fázisának mintegy ezer résztvevője, akiknek a beiskolázása nemrégiben zárult le. A résztvevők átlagéletkora 40 év, 60 százalékuk vidéki, jelentős részük a koronavírus-járvány következtében vált álláskeresővé. A program szerdán elinduló fázisában az ezer karrierváltó vagy állását elvesztő kezdi meg az intenzív, négy hónapon át napi 8 órás elfoglaltságot jelentő képzést. A kijelölt intézményeknél gyakorlatorientált digitális eszközökkel támogatott oktatás zajlik majd négy informatikai szakágban, magyar nyelvű e-learning tananyagból, folyamatos mentori támogatás mellett.Az Újratervezés program várhatóan kibővített formában folytatódik majd, az alapszintű képzések mellett gyártóspecifikus, haladó tréningek kialakítása is tervben van – közölte az ITM. (MTI)

Forrás: uzletem.hu

További cikkek