Számítanak a nyugdíjasokra a munkaerőpiacon

Nyugdíjas állások

Egyre súlyosabb a munkaerőhiány Magyarországon. Szakemberek szerint a megoldást nemcsak a külföldi munkavállalók behozatala jelentheti, hanem a munkaerő-tartalékok kiaknázása és ebben fontos szerepe lehet a nyugdíjasoknak. 2,6 millió nyugdíjas vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy él jelenleg Magyarországon, közülük 110 ezren dolgoznak.

2009-ben még csak 31 000-en álltak alkalmazásban. 2019-től megugrott a létszám, ekkortól nem kellett járulékot levonni a nyugdíjas foglalkoztatottak béréből, és újabb segítség volt a szépkorúaknak, hogy 2022-től már szochó-mentes is a keresetük, ami a foglalkoztatót mentesíti. „Ha a nyugat-európai országok statisztikáit nézzük, sokkal magasabb a nyugdíjas foglalkoztatottak aránya, mint Magyarországon. Azt látom, hogy mi is ebben az irányban haladunk” – mondja Dolgos Attila, az Északi Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet elnöke.

Nagy segítség a nyugdíjasoknak, hogy a munkavállaláshoz elég, ha betérnek egy ügyfélszolgálati irodába, nem kell állásinterjúkra járniuk, olyan segítséget kapnak, amivel mind helyben mind pedig a végzettségnek, igénynek megfelelően gyorsan el tudnak helyezkedni” – állítja a szakember. „2017 július 1-én alakult szövetkezetünk. Eleinte a hölgyek, valamilyen adminisztratív, leginkább ülő munkára munkára vágytak. A férfiak  portásként, vagy biztonsági őrként szerettek volna dolgozni, ám ilyen ajánlatunk kevesebb volt akkoriban” – mondta Tóth Gabriella, a Viapan Group nyugdíjas szövetkezetének elnöke.

Jelenleg számos takarítói állásuk van, viszonylag sok nyugdíjasuk el is vállalja ezt a munkát, ezen kívül konyhai kisegítő éttermi kisegítő, szakács, pultos, pénztáros, eladó, árufeltöltő munkakörre is bőven várnak jelentkezőket, de betanított munkák is elérhetők. Előfordul, hogy könyvelői, adminisztrátori munkára keresnek nyugdíjast, mérnökök, CNC-programozók, lakatosok, festők is találhatnak munkát náluk – teszi hozzá Tóth Gabriella.

Emellett számos mezőgazdasági szakmunkára várják a nyugdíjasokat, ezek persze többnyire márciustól novemberig tartanak. A nyugdíjas munkavállalók a piacon fellelhető szinte összes álláslehetőséget képesek betölteni, beleértve akár a divatszakmákat is, mint az IT szektor. Természetesen nem ez a jellemző, de egyébként létezik kimondottan IT-szektorban teljesítő nyugdíjas szövetkezet is, akiknek kizárólag ez a profiljuk.

Forrás: hrportal.hu

További cikkek