Súlyos a helyzet Ferihegyen, kevés az utas

Alig van utas Ferihegyen a koronavírus járvány miatt. Szeptemberben 90 százalékos és októberben is hasonló mértékű utasforgalom-visszaesésre számít a repülőtér üzemeltetője. A repülőtér ezért több utasforgalmi terület után egy parkolót is lezár.

Több mint kilencven százalékkal csökkent az utasforgalom szeptember első két hetében a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren augusztushoz képest. A repülőteret üzemeltető Budapest Airport közleménye szerint augusztusban közel 400 ezer utas fordult meg a terminálokon. A magyar kormány által bevezetett határzár miatt azonban szeptember egészére vetítve a cég 90 százalék feletti visszaesést vár 2019 azonos időszakához viszonyítva.    A légitársaság földi kiszolgálójának illetékese szerint a vontatóvilla meghibásodása miatt kellett kézi erővel mozgatni a repülőt. Több légitársaság már jelezte, hogy a kereslet hirtelen csökkenése miatt a következő hónapban is kevesebb járatot indít, így októberben is 80-90 százalék közötti forgalom isszaesésre lehet számítani. A Budapest Airport korábban már lezárta a 2-es terminál több utasforgalmi területét, mostantól pedig a Holiday Lite parkoló sem használható. Az áruszállításban ugyanakkor alig látszik visszaesés: a január-augusztusi időszakban 84 500 tonna árut kezeltek Ferihegyen, ez alig 3 százalékos csökkenést jelent az előző évihez képest. A forgalom összetétele azonban megváltozott: a hosszútávú járatokkal együtt az alsófedélzeti légi áruszállító kapacitás is eltűnt, elsősorban a dedikált áruszállító járatok szolgálják ki a piaci igényeket. A számuk 17 százalékkal nőtt az év első nyolc hónapjában. Utasból egyelőre legfeljebb csak márciushoz, áprilishoz képest van sok, ettől függetlenül a fejlesztések szakadatlanul folynak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Így például hamarosan már semmit sem kell majd kiszedni a kézipoggyászból a biztonsági ellenőrzéskor.

Forrás: hvg.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük