Sokan igényelnek bértámogatást

Úgy tűnik nagyon sokan igénylik az állami bértámogatást. A beérkező igények nagy száma azt mutatja, hogy  a cégek és a munkavállalók élnek a lehetőséggel a probléma kezelésében. Schanda Tamás államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján elmondta: 3953 munkáltató igényelte közel 54 ezer dolgozó részére a kormányzati bértámogatást.

A kormányhivatalok rendkívül gyorsan, nyolc munkanapon belül döntenek az igénylésekről – tette hozzá. Kifejtette: 2010-ben a nemzeti, polgári kormány munkaalapú gazdaságot, társadalmat és azt ígérte, hogy tíz év alatt egymillió új munkahelyet teremt. Ez a célkitűzés teljesült, a koronavírus, illetve annak gazdasági következményei azonban „pusztító hatással vannak a munkaerőpiacra is”, emberek, családok megélhetése kerül veszélybe.  Az elmúlt évtized bizonyította, hogy a magyar emberek munkából akarnak és tudnak megélni, a kormány álláspontja ezért továbbra is az, hogy a lehető legtöbb munkahelyet meg kell védeni, amennyit pedig a vírus mégis elpusztít, annyit létre kell hozni – hangsúlyozta. Schanda Tamás közölte: eddig 163 064 ember kért munkanélküli segélyt vagy jövedelempótló támogatást, mert nincs munkája. Az a cél, hogy ők is mielőbb munkához jussanak, „ha nem a vállalati-piaci szektorban, akkor az állam segítségével”. A gazdaságvédelmi akcióterv jelentős része is a munkahelyek védelmére és újak teremtésére összpontosít, ezért kínál bértámogatást, hogy a munkaadók meg tudják tartani a veszélyeztetett munkaerőt, de adócsökkentéssel is támogatják a munkahelyek védelmét, nulla százalékos hitelt kínálnak a vállalkozásoknak, illetve felfüggesztették a hiteltörlesztések kötelezettségét – sorolta.  Ismertetése szerint a járvány kezdete óta a kamarákkal és a szakmai szervezetekkel folyamatos az egyeztetés az egyes szektorok esetében szükséges lépésekről, így dolgozták ki a bértámogatás rendszerét is.  A péntekig beérkezett, közel 54 ezer dolgozóra vonatkozó igényből nagyjából minden negyedik Budapestről és Pest megyéből érkezett, ezt Hajdú-Bihar megye és a dél-alföldi régió követi, kiemelten ez utóbbiból Bács-Kiskun megye – közölte Schanda Tamás.     Az igénylő vállalatok és munkavállalók közel 30 százaléka a kereskedelem, 13,5 százaléka a feldolgozóipar, 13 százaléka pedig a járvány által erőteljesen érintett szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén tevékenykedik. A támogatási kérelmeket benyújtó vállalatok 60 százaléka mikro-, 26 százaléka kis-, 10 százaléka közepes vállalkozás, mintegy négy százaléka nagyobb cég. A munkavállalók száma azonban ezzel ellentétes képet mutat, többségük nagyvállalatoknál dolgozik.     Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a bértámogatást akkor lehet igénybe venni, ha a munkáltató nem tudja teljes munkaidőben foglalkoztatni a dolgozóit. Azok a munkavállalók, akiknek a részmunkaideje 50 százalék alá csökken, havonta és egyénenként akár 100 ezer forintot meghaladó támogatásban is részesülhetnek, akiknél eléri a részmunkaidő az 50 százalékot, azoknál a támogatási összeg legfeljebb 75 ezer forint. A politikus kitért a kutatás-fejlesztési és innovációs bértámogatásra is, amelyről elmondta: péntekig 376 kérelem érkezett be, és ezzel közel 5900 kutató és mérnök munkahelyének megtartását tudják biztosítani. A kérelmek legtöbbje Budapestről (135) és Pest megyéből (35), illetve Hajdú-Bihar megyéből (23) érkezett, mintegy 2800, 500, illetve több mint 150 ember fizetésének biztosítása érdekében.  A fejenként és havonta legfeljebb 318 ezer forintos, speciális bértámogatásra lehet még jelentkezni. A kutatással, innovációval is foglalkozó cégek által kidolgozott fejlesztések teszik majd erősebbé és versenyképesebbé a magyar gazdaságot a járvány okozta válság után – emelte ki Schanda Tamás.

Forrás: koronavirus.gov.hu

További cikkek