Magyarországon 2010 óta több mint 15 százalékpontot emelkedett a foglalkoztatottság, jelenleg 4 és fél millió fölötti a számuk, 2010 első negyedévéhez képest 820 ezerrel dolgoznak többen ma hazánkban. A foglalkoztatás növekedése döntően a versenyszférában ment végbe.
A foglalkoztatási osztályok átalakításával, a munkaerő-közvetítés hatékonyabbá tételével az Európai unióban is dobogós, 3,6 százalékos munkanélküliséget három százalék alá szeretnénk mérsékelni, hogy megvalósuljon Magyarországon a teljes foglalkoztatás – közölte a Pénzügyminisztérium. A kormány munkavállalást ösztönző intézkedéseinek, valamint a tartósan magas gazdasági növekedéssel összefüggésben kialakuló dinamikus foglalkoztatás-bővülésnek köszönhetően éves alapon már 81 hónapja folyamatosan csökken a munkanélküliség. A szaktárca szerint az aktivitás további növelésével, a szakképzés átalakításával és a képzések, átképzések révén tovább növelhető a foglalkoztatás hazánkban. A vállalatok hatékonyság-javító intézkedései és a hatékonyabb munkaerő-gazdálkodásuk tovább növelhetik a magasabb hozzáadott értéket termelő munkavállalók számát Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal kiadott elemzése alapján az idei első negyedévben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 497 ezer volt, 62 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 1,2 százalékponttal 69,9 százalékra emelkedett. A 20-64 éves korcsoportban a foglalkoztatási ráta 1,2 százalékponttal, 75,1 százalékra emelkedett, ezzel meghaladta az Európai Unió 2020-ra kitűzött 75,0 százalékos célértékét.Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 87 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké 12 ezerrel nőtt, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma 37 ezerrel csökkent a tavalyi első negyedévvel összehasonlítva. Az első negyedévben is 3,6 százalékos maradt a munkanélküliség Az idei első negyedévben a munkanélküliek átlagos létszáma 166 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalék volt. A ráta a tavaly április-júniusi három hónapos időszakban csökkent először 3,6 százalékra, azóta mindössze kétszer emelkedett 3,7 és egyszer 3,8 százalékra. A 15-24 éves munkanélküliek száma 36 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 11,2 százalékra nőtt. A munkanélküliek több mint ötöde ebből a korcsoportból került ki.
Forrás: magyarhirlap.hu