Több millió munkahely szűnik meg

Még nem tudni milyen munkát fognak végezni azok az iskolások, akik ma még gyerekek, de előre lehet vetíteni, hogy nagy többségük eddig ismeretlen tevékenységet végez majd a munkaerőpiacon. Az előrejelzések szerint az átalakulóban lévő munkaerőpiacon a világ 15 legnagyobb gazdaságában öt év alatt több mint hétmillió munkahely szűnhet meg.

Nagy kihívások előtt áll a képzés, miután olyan szakemberekre lesz szükség, akik tudnak például humanoid robotot  javítani,  egy intelligens mesterséges szerv megalkotásával, és akik elirányítanak egy okosvárost – írja a Magyar Nemzet. Elképzelhető, hogy pár év múlva a konyhai felszerelést már nem a háztartási boltban szerezzük be, hanem egy irodában, ahol személyre szabottan elkészítik 3D-nyomtatással kedvenc poharunkat, tányérunkat a kiválasztott színben és méretben. Amikor pedig megbetegszünk, a háziorvosnál elég lesz belenéznünk egy szerkezetbe, és a robot felállítja a diagnózist. A hús-vér szakemberrel majd ezután konzultálunk egy mobiltelefonos alkalmazáson keresztül. Ezt igazolja a legutóbbi davosi Világgazdasági Fórumon bemutatott kutatás tanulsága is: eszerint a mai kisiskolások 65 százalékának felnőttként már olyan munkája lesz, amely ma még egyáltalán nem is létezik.

Amennyiben elmarad a szakképzés, a mesterséges intelligencia fejlesztése és az automatizálás, az amerikai munkahelyek hat, az európaiak négy százaléka tíz-tizenöt éven belül komoly veszélybe kerül. Vannak olyan munkakörök, amelyeket nem lehet automatizálni, és biztosan túlélik a negyedik ipari forradalmat, amelynek kulcsszavai a robotizáció, a nanotechnológia, a 3D-s nyomtatás és a biotechnológia. Ám mindez nem vigasz arra, hogy az átalakulóban lévő munkaerőpiacon a világ 15 legnagyobb gazdaságában öt év alatt több mint hétmillió munkahely szűnhet meg. Az új és ma még meghökkentő foglalkozások listáján előkelő helyen szerepel az egészségügy. Jól választ az, aki egészségügyi mentornak tanul, ugyanis a mesterséges intelligencia fokozatosan átveszi az orvosok szerepét a diagnosztikában és az operációnál. A számítástechnika őrületes fejlődése miatt nagy jövő vár azokra, akik például chatbotosnak tanulnak. Jó fizetésre és magas keresletre számíthat az adatbróker is. Ő lesz a jövő nyomozója, könyvtárosa és elemzője egy személyben, aki elemzéseivel nagy hatású üzleti döntéseket biztosíthat. Kallódó adatok felkutatásával, kinyerésével, számontartásával nemcsak a felhasználók kérdéseire talál választ, de a helyi, online tárhelyeken való navigálásban is otthon van. Az adatok nyomon követésével a munkaadója vállalkozását is biztonságosabbá teheti, amennyiben figyelmezteti, milyen adatból hol található másolat, mire érdemes fokozottabban figyelni. Még nem önálló szakma, mégis egyre népszerűbb és megosztóbb területet képvisel a social influencer tevékenysége.

 

Forrás: szakszervezetek.hu, Magyar Nemzet

További cikkek