Profi önéletrajz szükséges az eredményes álláskereséshez

Önéletrajz készítés

A jó önéletrajz egyedi, nyelvtanilag helyes és kidomborítja a jelölt előnyeit. A pontosság, az igényesség is fontos, amit sokan elhanyagolnak.

Az új évben is várhatóan sokan váltanak majd állást Magyarországon, elsősorban a magasabb fizetésért, rugalmasabb munkaidőért vagy izgalmasabb feladatok reményében. Az álláskeresés, az interjú minden esetben stresszhelyzet, amire érdemes előre felkészülni. Az első leküzdendő akadály a megfelelő szakmai önéletrajz. Katkics Attila HR szakember szerint a profi önélrajz fontosságát sokan alábecsülik, pedig megfelelő CV nélkül esélytelen a pályázat.

Legfontosabb a helyesírás és a nyelvhelyesség

„Egy meghirdetett pozícióra rengeteg pályázat érkezik, egy avatott szemnek elegendő 5-10 másodperc, hogy kiszűrje a megfelelő információkat és eldöntse, hogy lehetőséget biztosít-e a személyes interjúra. Kizárólag a beadott anyagunk győzheti meg a pályáztatót arról, hogy bennünket válasszon. Ezért is kiemelten fontos a megfelelő pályázati anyag” – hangsúlyozza a szakember. „A mai napig sok hibás anyaggal találkozunk, annak ellenére, hogy már rengeteg útmutató áll ingyenesen is az álláskeresők rendelkezésére.” „Az első és legfontosabb, hogy figyeljünk a helyesírásra és a nyelvhelyességre. Rossz helyesírással egyetlen szakember sem fogja továbbengedni a pályázót” – figyelmeztet Katkics Attila.

Megváltoztak a trendek

„Amennyiben önéletrajz írására vállalkozunk, legyünk tudatában annak, hogy teljesen más a trend, mint 20 évvel ezelőtt. Nem változott viszont az a tény, hogy az álláshirdetésben megfogalmazott követelményeknek meg kell felelnünk. Sokat számít ugyanakkor, ha önéletrajzunk képes ezen túlmutatni és kiemelkedni a tömegből. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy kerüljük a sablonokat és a közhelyeket, törekedjünk egy jól strukturált, kellően tagolt, 1-2 oldalas, megnyerő anyagra, ami pontos, aktuális és valóban rólunk szól!”„A kevesebb néha több” – fogalmaz a szakértő.

„A sok-sok pozitív tulajdonság helyett válasszuk ki a 3-4 legerősebb képességünket, amelyek a legjobban illeszkednek a megpályázott pozícióhoz.”„Érdemes a karriercélunkat is megfogalmazni, amikor pedig részletezzük eddigi munkahelyeinket, feladatainkat, célszerű kiemelni azokat a területeket, ahol korábban komoly dolgokat teljesítettünk.”„Nyugodtan legyünk kreatívak” – véli Katkics Attila. „Viszont kerüljük a harsány, vásári kifejezéseket, színeket és idézeteket is.”

Aranyszabályok a fényképhez

„Ne feledkezzünk meg a fényképről sem, viszont itt is be kell tartani néhány aranyszabályt: aktuális fényképet használjunk, kerüljük a levágott képeket, a szelfiket. Nem kell műterembe szaladni, tökéletes a pozitív karakterünket megjeleníteni képes, barátunk által, telefonnal elkészített felvétel is.” Katkics Attila, HR szakember végül fontosnak nevezte, hogy az elkészült önéletrajzot futtassuk át a helyesírás ellenőrzőn és nézzük meg, hogy a kapcsolattartási adatok, azaz a telefonszám és email cím helyesen szerepel-e az anyagban.

Forrás: hrportal.hu

További cikkek

Kevés a bolti eladóKevés a bolti eladó

Az egész unió területén keresik a bolti eladókat, nagy a hiány belőlük itthon is, de Németországban, Angliában úgyszintén. Az eladók bére külföldön, illetve az említett országokban jóval magasabb, mint hazánkban.

Keresik az óvónőketKeresik az óvónőket

Hiány van az óvónőkből, az állásportálokon legalább is így látszik, miután sok az óvónői álláshirdetés. Aki pedig várják őket a betöltetlen állásokra, igyekeznek kedvezményeket biztosítani számukra, például szolgálati lakást, többletjövedelmet.