Egyelőre nem közelednek az álláspontok a minimálbér jövőre történő emeléséről. A járvány okozta nehéz gazdasági helyzetben az érintettek még kivárnak. A legtöbb cég egyáltalán nem tervez béremelést 2021-re, de az

A karácsonyi időszakban több diák dolgozhatA karácsonyi időszakban több diák dolgozhat
Az idén nagyjából 120 ezer diák dolgozott, ez a múlt évhez képest 30 százalékos visszaesés a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének adatai szerint. Az év utolsó heteiben több diák számára

Növekvő bizonytalanságra számítanak a munkavállalókNövekvő bizonytalanságra számítanak a munkavállalók
Az átlagnál jobban bíznak a munkahelyükben az érettségivel és diplomával rendelkezők, valamint a Nyugat- és Közép-Magyarországon élők. Az előző negyedévhez hasonlóan, a férfiak és nők között csak minimális eltérés tapasztalható,

Bértámogatás – 200 ezer állást véd meg az új programBértámogatás – 200 ezer állást véd meg az új program
Sok vendéglátós kénytelen volt bezárni. Közel 200 ezer ember dolgozik azokban az ágazatokban, amelyekben lehetőség van a bértámogatási programban való részvételre – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért

Fontos az alapbér a járvány idejénFontos az alapbér a járvány idején
Az alapbér jelentősége kiemelten fontos a járvány okozta gazdasági helyzetben, de a munkahely és magánélet közötti egyensúlyt megteremtő rugalmas munkarend és munkaidő, valamint kiszámítható időbeosztás szintén hangsúlyos a fiatalok körében

Kinek biztos az állása és kiknek kell tartaniuk?Kinek biztos az állása és kiknek kell tartaniuk?
A könyvelőknek és a szovtver fejlesztőknek úgy tűnik nem kell attól félniük, hogy elveszítik az állásukat. A programozók és a számviteli tudással rendelkező szakemberek iránt jelentős volt a kereslet a

A nőket és a fiatalokat érintette legrosszabbul a válságA nőket és a fiatalokat érintette legrosszabbul a válság
A koronavírus-járvány okozta recesszió nagyon eltérő a múltban már átélt gazdasági visszaesésekhez képest, ez új kihívások elé állítja a jegybankárokat és a jogalkotókat – mondta az EKB kormányzó tanácsának tagja

Bővülhet a gazdaság hazánkbanBővülhet a gazdaság hazánkban
Megváltozott munkaerőpiac: a növekedés lehetőségét is magában rejti. A koronavírus-járvány, és a tavaszi kijárási korlátozások hatására teljesen átalakult Magyarország álláspiaca. Míg korábban a legtöbb iparágban a túlkereslet volt a jellemző,

Hol lehet Egerben és környékén állást találni?Hol lehet Egerben és környékén állást találni?
Egerben és a környező régiókban is változásokon ment át a munkaerőpiac. Úgy tűnik nemcsak a járvány okozott változásokat a kereslet-kínálatban. Az elmúlt néhány évben a legtöbb szektor munkaerőhiánnyal küszködött és

