Nőnek a keresetek jövőre

Átlépi a 200 ezer forintot jövőre a garantált bérminimum összege, míg a minimálbér 150 ezer forintra nőhet. Ezzel a minimálbér a szocialista kormányok által meghatározott 2009-es összeg több mint kétszerese lesz, míg a jobban emelkedő bérminimum a 200 ezer forintnál magasabb kereseteket is felhajtja – írja a Magyar Idők.

Az idén a minimálbér bruttó 138 ezer forint, míg a garantált bérminimum 180,5 ezer forint. A bérszínvonal emelkedésével párhuzamosan egyre kisebb szerep jut a minimálbérnek, mivel a munkáltatók szinte már minden ágazatban és vállalatméretnél magasabb összeget adnak, a közszférában is ez a folyamat a jellemző. A dolgozók mindössze 6-8 százaléka van az idén a 138 ezer forintos összegre bejelentve, ugyanakkor vélhetően a valóságban nagy részük magasabb jövedelmet visz haza. Sokkal meghatározóbb és jóval többeket érint a garantált bérminimum. A most 180,5 ezer forintos összeg jövőre meghaladhatja a 200 ezer forintot, tehát a baloldali kormányok 2009-es összegéhez képest mintegy 230 százalékkal kap többet a középfokú végzettséghez kötött szakmában elhelyezkedő munkavállaló. A nettó minimálbér így elérheti a 100 ezer forintot, ami példátlan áttörést jelent. A bérminimum nettó összege 133-135 ezer forintra nőhet, ami havonta több mint 10 ezer forinttal jelent többet a gyermektelen munkavállalóknak. A kisgyermekesek pedig jóval magasabb nettó összeget kapnak, köszönhetően a családi adórendszernek. Szakértők egybehangzó véleménye szerint jövőre – hasonlóan a korábbi évekhez – tíz százalék fölött nőhetnek ismét az átlagkeresetek Magyarországon.

Forrás: ripost.hu

További cikkek