Népszerű a diákmunka

Az idén is népszerű a diákmunka, de úgy tűnik a járvány hatása ezen a területen is érvényesül. Egyre többen érdeklődnek a lehetőségek iránt. A  regisztrált fiatalok számában érdemi változás nincs az elmúlt évihez képest, azonban a koronavírus-járvány miatt kevesebb a lehetőség, így egy-egy állásra 30-40 százalékkal többen pályáznak – írta az MTI.

A Világgazdaságnak nyilatkozó iskolaszövetkezeti képviselők szerint nincs hiány dolgozni vágyó diákokból, és a területi eloszlás is megfelelő. A könnyű fizikai munkák a legnépszerűbbek, mint az árufeltöltő és a hoszteszfeladatok, a legkevésbé pedig a mezőgazdaság keresett, főként azért, mert korán kell kelni. Órabérük a minimálbérhez igazodik, eszerint legalább bruttó 926 forintot keresnek, de Budapesten és a nagyobb városok környékén ennél jellemzően többet, 1000 és 1500 forint közötti összeget. Még többet kínálnak a mérnöki, pénzügyi és IT-területek, valamint a több nyelv ismeretét igénylő pozíciók, ezekben akár bruttó 2000 forint felett is lehet az órabér. A kínálati oldalon a turizmusban és a vendéglátásban a leglátványosabb a visszaesés. A nagyvárosoknak a diákmunka szempontjából is nagyobb a felvevőképességük, és 5-20 százalékkal magasabb bérek érhetők el, mint a kisebb településeken – tették hozzá.

Forrás: index.hu

További cikkek