Egy kutatás azt vizsgálta, hogy az otthonról végzett munkának, a munkába utazás hiányának milyen hatásai voltak a munkavállalókra. Mint kiderült, szükség van egy köztes időre, ami a munka és az otthon között telik el.
A koronavírus-járvány egyik globális következménye a távmunka (home office) volt, és ehhez kapcsolódóan az ingázások, azaz a munkába járások elmaradása. Azt hihetnénk, hogy ez utóbbit kifejezetten pozitívan élték meg az emberek, azonban ez messze nem így volt. Egy nő például arról számolt be a The Washington Postnak, hogy bár otthonról dolgozott, a munkanap végén mindig beült az autójába a felhajtón, hogy egy kis személyes idővel tudja áthidalni a munkából nem munkába való átmenetet.
Fontos lehet a munkahelyi ingázás
Amerikai kutatók, akik a munka és a magánélet közötti kapcsolódási pontokat tanulmányozták, azt szerették volna megérteni, hogy mi volt az, ami az embereknek akkor hiányzott, amikor hirtelen nem volt szükség ingázásra. Úgy gondolták, hogy az ingázás az úgynevezett liminális (határon lévő) tér forrása, másképp fogalmazva: az otthoni és a munkahelyi szerepektől mentes idő, amely lehetőséget ad a munkából való kilábalásra és egyfajta mentális sebességváltásra otthon. Mentális sebességváltás nélkül az emberek a szerepek elmosódását tapasztalhatják, ami stresszhez vezethet.
A Rutgers Egyetem kutatói áttekintették az ingázással, a szerepváltásokkal és a munka helyreállításával kapcsolatos kutatásokat, hogy modellt dolgozzanak ki egy tipikus amerikai munkás ingázási határterére. Kutatásukat két kognitív folyamatra összpontosították: a munkaszereptől való pszichológiai leválásra (a munka követelményeitől való mentális elszakadásra) és a munkából való pszichológiai felépülésre (a munka során elhasznált mentális energiaraktárak újraépítésére). Megállapították, hogy a napi eltérések befolyásolhatják, hogy a liminális tér hozzáférhető-e a leváláshoz és a helyreállításhoz.
Például a vonaton ingázóknak figyelniük kell az útvonaluk kiválasztására, az érkezésekre és az indulásokra, valamint annak biztosítására, hogy a megfelelő megállóban szálljanak le, míg az autósoknak következetes figyelmet kell fordítaniuk a vezetésre. Azt találták, hogy egyrészt az ingázásra fordított nagyobb figyelem ahhoz vezet, hogy kevesebb figyelmet lehet fordítani az egyébként a pihentető gyógyulási tevékenységekre, például a zene- és podcasthallgatásra. Másfelől viszont a hosszabb ingázás több időt adhat az embereknek a leválásra és a gyógyulásra. Egy még nem publikált nyomon követési vizsgálatban 80 egyetemi alkalmazott egyhetes ingázását vizsgálták, hogy teszteljék koncepcionális modelljüket.
Előnyös lehet saját ingázási forma kialakítása
Az alkalmazottak délelőtti és esti felméréseket töltöttek ki, amelyekben az ingázásuk jellemzőiről kérdezték őket, például hogy kiszakadtak-e a munkából, ellazultak-e az ingázás során, és érzelmileg kimerültnek érezték-e magukat, amikor hazaértek. A vizsgálatban részt vevők többsége arról számolt be, hogy az ingázás idejét felhasználva mentálisan átváltott a munkahelyről az otthoni szerepkörbe, és elkezdett pszichológiailag felépülni a munkanapi problémákból. Az átlagosnál hosszabb ingázású napokon az emberek nagyobb mértékű pszichológiai leválásról számoltak be a munkától, és nyugodtabbak voltak az ingázás során. Azokon a napokon azonban, amikor az ingázás a szokásosnál stresszesebb volt, kevésbé számoltak be a munkától való pszichés elszakadásról és az ingázás alatti lazításról. Ezek az eredmények azt sugallják, hogy a távolról, home office-ban dolgozók számára előnyös lehet saját ingázási forma kialakítása, ami minimális teret biztosíthat a felépüléshez és az átmenethez – például 15 perces séta a munkanap kezdetén és végén.
Forrás: hvg.hu
