A világ több országában már alkalmaznak robotokat több terülketen is. Ausztrália mezőgazdaságát is súlyosan érintette a koronavírusjárvány, hatalmas rést hagyva a munkaerőpiacon, melyet általában azok a hátizsákos turisták töltenek ki, akik útjuk során szeretnének egy kis pénzre szert tenni. A probléma azonban nem maradt megoldatlanul, hiszen a helyi kutatók kreatív megoldással álltak elő. Kifejlesztettek egy gyümölcsszedő robotot, mely nagy sebességgel képes a betakarítására. Több hazai üvegházban is elindult már a robotizáció, ezek közé tartozik a szentesi Árpád-Agrár Zrt. üvegháza is, ahol nemrégiben permetező robotokat állítottak munkába.
Az ausztrál Monash Egyetem Gépészeti és Repüléstechnikai tanszékének kutatói ezúttal kifejezetten az almára összpontosítottak. A robot kamerák és tanulási algoritmusok keverékét alkalmazza a gyümölcsfák és terméseik beazonosítására, miközben információkat dolgoz fel alakjukról, pontos helyükről és a szár-ág ízületének helyéről, hogy minimalizálja a termésben és a környező lombozatban okozott kárt. „A robot egy speciálisan kialakított, pneumatikus markolóval ragadja meg az almákat, melyhez négy önállóan működő ujj és egy szívórendszer csatlakozik, így a gyümölcsöt hatékonyan takarítja be, miközben minimalizálja a gyümölcs és a fa károsodásának esélyét” – mondta Dr. Chao Chen, a kutatás vezetője. A kutató kiemelte: „A szívórendszer a lombkoronából a markolókarba szívja az almát, ezzel elkerülve, hogy a fogó a lombkoronába nyúljon és potenciálisan károsítsa azt. A markolókar az almák több, mint 50 százalékát képes betakarítani a fáról.A kutatók idén sikeresen elvégezték a gyümölcsszedő robot helyszíni próbáit is. Arról számoltak be, hogy a robot az almák csupán 6 százalékát károsította azzal, hogy véletlenül eltávolította annak szárát is. A gép minden fényviszony és időjárási körülmény közt képes dolgozni, körülbelül 1,2 m távolságbók az almák 90 százalékát gond nélkül beazonosítja. Több hazai üvegházban is elindult már a robotizáció, ezek közé tartozik a szentesi Árpád-Agrár Zrt. üvegháza is, ahol nemrégiben permetező robotokat állítottak munkába. A robotok nem igényelnek felügyeletet, érintőképernyőjükön csupán a programot, a permetezendő mennyiséget és a sor hosszát kell megadni, ezután önállóan viszik véghez a folyamatot. Egy ilyen robot használatával ugyanannyi idő alatt háromszor akkora mennyiséget tudnak permetezni, mint nélküle, így a folyamat sokkal hatékonyabbá tehető. A robotizáció térhódítása az évek múlásával egyre nagyobb szerepet kap országunk számos ágazatában is, így várhatóan egyre nagyobb számban fogja kiváltani a humán munkaerőt. Bár maga a robotizáció költségesebb, mint a humán munkaerő finanszírozása, munkaerő hiányában az ilyen megoldások minden pénzt megérnek.
Forrás: makronom.mandiner.hu