Az előrejelzések szerint jelentősen növekszik nyáron a diák munkavállalók száma. Az informatikai területen akár 3000 forintos órabért is kaphatnak. Juhász Csongor, az évente több mint 20 ezer munkavállalót kiközvetítő Prohuman vezetője elmondta: az országos statisztikák szerint tavaly körülbelül 300 ezer 15 és 24 év között fiatal dolgozott nyáron, csak a Prohuman Diákmunkán keresztül több mint 6000 diák talált munkát, idén pedig további 20%-os növekedést várnak.
A cégvezető szerint egyre keresettebb a diákmunka, a nyár szezonális hatása pedig még tovább növeli a fiatalok számát a munkaerőpiacon. Tapasztalatuk szerint azok a diákok, akik évközben heti 20-25 órát dolgoznak, nyáron akár 40-48 órát is munkával töltenek. Elmondható, hogy a 3 nyári hónap alatt annyit dolgoznak a diákjaik, mint 6 nem nyári hónapban. A szakember aláhúzta: a fiatalok, a munkaadók és a nemzetgazdaság számára is több szempontból hasznos a diákmunka, azonban érdemes tisztában lenni a legalapvetőbb szabályokkal, lehetőségekkel és kötelezettségekkel. „A diákok bizonyos területeken tartalékot is jelentenek az általános hazai munkaerőhiány orvoslására, illetve a nyári szabadságolás ideje alatt sok esetben szezonálisan helyettesítik az állandó állományt.Ahogy a világon mindenhol, úgy itthon is az IT-s munkák terén kínálják a legjobb béreket, ilyen munkakörökben nem ritka a bruttó 3000 Ft-os vagy afeletti órabér sem. Az átlagnál jobban fizetnek mérnöki, pénzügyi gyakornoki pozíciókban, valamint azokon a rendezvényeken, konferenciákon, ahol idegen nyelven kell kommunikálni a hostesseknek vagy animátoroknak. Mostanában egyre jellemzőbb az is, hogy raktári/logisztikai területen is az átlagnál magasabb bért fizetnek nyáron. 2019 első negyedévében, a nappali tagozatos diákok által megkereshető átlagos órabér Budapesten nettó 1200 forint, míg vidéken 10-20%-kal százalékkal kevesebb volt.
Forrás: mmonline.hu