Több mint 80 ezer munkavállalóra lenne szükség azonnal a magyar gazdaságban – derül ki a KSH adataiból, a valós szám ennél pedig még magasabb lehet, és az üres álláshelyek száma folyamatosan növekszik. Szükség lehet a nyugdíjas munkavállalókra, a kismamákra, de a diákmunkásokra is.
Itt a nyár és több százezer diák kezd el keresni a nyárra valamiféle könnyű, szaktudást nem igénylő munkát. Nem csak anyagiak, hanem az esetleges tapasztalatszerzés miatt is érdemes kipróbálnia magát minden diáknak a munkaerőpiacon, arról nem is beszélve, hogy még kapcsolatokat is lehet építeni, ami még könnyebbé teszi a tanulmányok végeztével az elhelyezkedést. Kapkodnak utánuk a magyar cégek. Látványosan növekszik a dolgozni akarók érdeklődése, és a munkáltatói oldalon is 50 százalékkal nagyobb igény mutatkozik a diákmunkára – derül ki a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének adataiból. Kis túlzással szinte kapkodnak is a magyar cégek tavasszal és kora nyáron a diákok után, és nem csak a főiskolai, egyetemi hallgatók, de a középiskolások is jó eséllyel pályázhatnak. Ma már nem feltétlenül az iskolaszövetkezetnek kell menni a cégek után, sok esetben ők maguk keresik fel a szolgáltatókat, és nagyon jó a fogadtatásuk ezeknek a fiataloknak, nagy általánosságban elmondható, hogy elégedettek velük. A törvény szerint ma már akár 16 éves kortól is lehet dolgozni: „Főszabály szerint munkavállaló az lehet, aki a tizenhatodik életévét betöltötte. Továbbá, ettől eltérően munkavállaló lehet az a tizenötödik életévét betöltött tanuló, aki nappali rendszerű képzés keretében tanulmányokat folytat, de csakis az iskolai szünet tartama alatt végezhet munkát” – olvasható az NFSZ honlapján. Összesen 93 800 diák dolgozott 2017-ben a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) tagszervezetein keresztül, ami az egyik legnépszerűbb és legegyszerűbb foglalkoztatási forma. A fővárosban és az egyetemi nagyvárosokban kifejezetten könnyen találhatnak maguknak munkát a diákok, az országosan tapasztalható munkaerőhiánynak köszönhetően. A fővárosban és vidéken nagy különbségeket munkakörök tekintetében nem tapasztalható, amivel a vidék többet tud nyújtani, az bizonyos környéken a mezőgazdasági jellegű lehetőségek. Az órabérekben sincs akkora különbség, amiért megérné Budapest felé venni az irányt. A Balaton és az üdülőhelyek környékén kiemelkedik a vendéglátás, mely szinte minden helyben élő, és oda vándorló munkaerőt felszív. 1100 alatt ma már nincs órabér. A legkevesebb elérhető bér az a bruttó 1100 forint óránként, ebből 15 százalékos szja-t fizet, aki szövetkezeten keresztül helyezkedik el (ez nettó 935 forintot jelent ) A maximum azonban ennek akár a duplája is lehet, azaz bruttó 2000 forint (nettó 1700 forint). Ilyen például az ügyfélszolgálatos munka, amihez azonban már nagyon magas szinten kellett beszélni egy idejen nyelvet. Ebből jól látszik, hogy a nyelvtudás sokat ér a munkaerőpiac ezen szegletében is. Akár nettó 192 ezer- 270 ezer forintot is meg lehet keresni heti 40 órás munkaviszonyban.
Közvetlen szerződés Ha közvetlenül a céghez mennél, akkor feltétlenül szerződést kell kötnöd, még mielőtt ténylegesen dolgozni kezdenél. Ennek tartalmaznia kell a munkáltató pontos megnevezését, címét, a munkavállaló nevét és lakcímét, az alapbér összegét, a munkakör megnevezését, illetve a munkavégzés helyét.Mindezek mellett a munkaszerződésben meg kell jelölni munkaviszony szempontjából lényeges adatokat, így az adószámot is, így később egyszerűen ellenőrizhető, hogy a munkadó tényleg bejelentette-e a fiatal munkavállalót. Iskolaszövetkezetek Iskolaszövetkezeten keresztül, nem munkaszerződést, hanem tagi szerződést kötnek a fiatalok, miután belépnek a szövetkezetbe, amelyik előzőleg vállalkozási szerződéseket, megbízási szerződéseket köt a cégekkel. A diákok és a cégek között tehát nincs közvetlen szerződés, nekik nem is kell bejelenteni őket. Kicsit hasonlít a munkaerőkölcsönzésre, habár alapvetően más természetű foglalkoztatásról van szó. Diákokat csak iskolaszövetkezet által lehet kedvezményes foglalkoztatási formában alkalmazni, tehát a fiatal munkavállalók így adott esetben többet kereshetnek, mintha közvetlenül a céggel kötnének szerződést. Ráadásul sokkal gyorsabb is, hiszen ma már az Atlaszban például lehetőség van távoli szerződéskötésre is, így egy applikáció segítségével ma már otthonról is lebonyolítható ez a folyamat.
Forrás: penzcentrum.hu