Az államnak, a munkaadóknak és a munkavállalóknak közösen kell felkészülniük a digitalizáció kihívásaira, amelyek egyaránt érintik majd a munkaerőpiac keresleti és kínálati oldalát – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 100 éves fennállása alkalmából szervezett konferencia megnyitóján Budapesten.
Bodó Sándor a felkészülés elemei közül példaként a kormány által kidolgozott digitális stratégiák alkalmazását és a munkavállalók megfelelő képzését említette. Ebben fontos szerepet játszik majd a felnőttképzés, hiszen a munkaadóknak is érdeke, hogy saját dolgozóikat megfelelően felkészítsék a lehetséges változásokra. Mindezekre azért van szükség, mert nemzetközi felmérések szerint a munkahelyek 14 százalékát veszélyezteti a digitális munkanélküliség, a jelenlegi munkakörök 32 százaléka pedig vélhetően radikálisan átalakul majd a következő időszakban. Heinz Koller, a 158 tagországot tömörítő ILO igazgatója videó üzenetében a technológiai átalakulás pozitív és negatív hatásait mutatta be. A munka világa ma hatalmas nyomás alatt áll – mondta a szakember, aki szerint ennek hátterében húzódik egyebek mellett a globalizáció, a klímaváltozás, a demográfiai változások és a technológiai forradalom, azon belül főként a digitalizáció. „A történelem folyamán a technológiai fejlődés és az ipari forradalmak mindig bizonytalanságokhoz, aggodalmakhoz, néha még komoly nehézségekhez is vezettek” – közölte a szervezet igazgatója, aki szerint a most zajló átalakulás a korábbiaktól sebességében és mértékében tér el, ahogyan ezek a mélyreható folyamatok megváltoztatják a munka világát, azt ahogyan dolgozunk és magát a munka természetét is.” A digitalizáció térnyerése az atipikus foglalkoztatási formák elterjedésével a munkaviszony elszemélytelenedésének kockázatát hordozza, ugyanakkor az atipikus foglalkoztatási formák segítséget is jelentenek, hogy minél több ember tudjon belépni a munkaerőpiacra. Kiemelte, mindezek azt bizonyítják, hogy a digitális gazdaság nem csak megszünteti a munkahelyeket, de egyúttal új lehetőségeket is biztosít „egy olyan világban, ahol 190 millió munkanélküli él”. Az ILO a munka világával foglalkozó nemzetközi csúcs szervezet, melynek tevékenységében a munkaadók, a munkavállalók és a kormányok egyenlő joggal vesznek részt.
Forrás: kormany.hu