Milyen a fiatalok munkaerőpiaci helyzete?

fiatalok munkaerőpiaci helyzete

Változó régiónként, de megyénként is a fiatalok foglalkoztatottsági helyzete. Úgy tűnik a statisztikai adatok szerint, hogy lelassult az állástalan fiatalok számának csökkenése. Azonban a romló gazdasági helyzet árnyalja  a képet.

Az elmúlt évtized elején Magyarországot a fiatalok munkaerőpiaci helyzetét tekintve is az Európai Unió sereghajtói között tartották számon. Bár az utóbbi években a szomorú statisztika határozott javulásnak indult, a koronavírus járvány erőteljesen visszavetette a fejlődés ütemét. Az Eurostat a héten  publikálta a 2021-es évre vonatkozó statisztikákat is. Közelebbi képet kaptunk tehát, hogy hogy állhat a magyar fiatalok foglalkoztatottsága az Unió többi országával összevetve. Az uniós statisztikai hivatal által közölt tavalyi eredmény szerint EU-s a 15-29 éves korcsoport  13 százaléka volt állástalán, mely csupán 0,3 százalékpontos javulást jelent a 2020-as 13,3 százalékhoz képest.

Fiatalok munkaerőpiaci helyzete az EU-ban

Pedig a tavaly előtti számok hűen tükrözték, hogy a foglalkoztatottság javításának területén is micsoda visszaesést okozott a koronavírus járvány. Egyértelmű, hogy az egyes tagállamok dolgozói és a különböző társadalmi rétegek is eltérő mértékben szenvedték meg a pandémia hatásait, azonban sokat mondó adat, hogy az előző évhez képest a teljes Európai Unióra vetítve 2020-ban 1,4 százalékponttal nőtt az állástalan fiatalok aránya, míg a teljes munkaképes korú népességre vetített statisztika csupán 0,4 százalékkal romlott. 2021-ben ezzel szemben a teljes társadalomra vetített munkanélküliségi ráta mindössze 0,1 százalékponttal javult (7,1 százalékosról 7 százalékra) a tavalyi évhez képest, tehát a fiatalok esetében valamivel a kilábalás is gyorsabb lehet.

Az Eurostat publikációjában az EU tagállamai mellett Svájcban, Izlandon és Norvégiában, Bulgáriában  és Szerbiában is felmérte a munkanélküliek arányát a helyi fiatalság körében, a helyzet pedig az egyes országokban továbbra is merőben eltérő. Ahogy az alábbi grafikonon is látszik, az Európai Unió tagállamai között hatalmas szakadék húzódik a munkanélküli rátájukat tekintve. A legmagasabb arányt 2021-ben Görögországban (28,4 százalék), Spanyolországban (27 százalék), Csehországban (22,3 százalék) és Szerbiában (20 százalék) mérték. Az állástalan fiatalok aránya a vizsgált országok közül a legalacsonyabb Csehországban volt, ahol papíron mindössze 5,2 százalékukat érintette ez a probléma. Mi, magyarok a 15-29 évesekre vetített 8,2 százalékos munkanélküliségi aránnyal a középmezőny élén vagyunk, az unión belül az ilyen szempontból jobban állók között és a régiónkban látható uralkodó állapotoknak nagyjából megfelelve.

A kormányzat által gyakran hangoztatott, historikusan is igen alacsony munkanélküliség (a nyáron 3 hónapon át 4,7 milliónál többen dolgoztak Magyarországon) pedig országos szinten nézve a fiatalokra vetítve is nagyjából megállta a helyét, bár a két évvel ezelőtti visszaesés még látszik a számokon. A KSH által közölt adatok szerint az előző évtized végén volt a legjobb a helyzet. A 2008-as válság brutális utóhatásait követő 2010-es csúcs után (a 15-29 évesek 11,2  százaléka volt nem tanuló állástalan) indult el ugyanis a foglalkoztatottság rohamléptékű felívelése, aminek csúcsán 2019-ben már csak a fiatalok 3,4 százaléka számított állástalannak a statisztikai hivatal kritériumai szerint.

Pandémia hatása

Ehhez képest a 2020-as évben a pandémia 0,9 százalékpontos romlást hozott (4,3 százalék munkanélküli fiatallal) és a tavalyi számok még mindig csak a 2017-es állapotot érték utol. A munkanélküliségi adatok ettől függetlenül erre a korosztályra vetítve is igen alacsonyak, mind historikus összevetésben, mind pedig más európai államokéval összemérve. Persze a különbségek nem érnek véget országos szinten. Különösen a kelet és közép-európai országokban, így hazánkban is hatalmas szakadék tapasztalható az egyes régiók között is.

A különbség mértékét a fenti grafikonunk is jól mutatja. Míg ugyanis az Eurostat kutatása három magyar NUTS2 felosztás szerinti régiót is azon földrajzi egységek között említ, amikben a kontinensen a legalacsonyabb fiatal munkanélküliek aránya, az ország egyes részei európai szinten is a rosszabbak közé tartoznak ebből az aspektusból. Közép-Dunántúlon ugyanis mindössze a 15-29 éves munkakeresők 4,9 százaléka volt állástalan, Budapesten pedig ennél is alacsonyabb, 4,8 százalékos volt az ilyen fiatalok aránya.

Nyugat-Dunántúlon pedig a 4,5 százalékos arányszámából kiindulva nem csak a fővárosinál volt jobb a fiatalok helyzete, hiszen ennél alacsonyabb munkanélküliségi rátát a körükben az egész kontinensen csupán 4 NUTS2 régióban mértek. Ezzel szemben Észak-Magyarország 12, a Dél-Dunántúlon pedig 9,2 százalékos volt az állást hiába kereső fiatalok aránya. A hazánkban tapasztalható, oly sokszor emlegetett régiós különbségek tehát a fiatalok elhelyezkedési esélyeire továbbra is rányomják a bélyegüket.

Forrás: penzcentrum.hu

További cikkek