Mikor keressünk új munkahelyet?

Karrierváltás, új munkahely

Sok szempontot kell figyelembe venni akkor, amikor munkahelyet szeretnénk váltani. Mindenki maga dönti el, hogy miért nem megfelelő számára a munkahely, miért nincs már motivációja.

  • A váltás oka lehet az előrelépési vágy is, tehát hogy valaki dolgozik három-négy évig egy helyen, és azt látja, hogy már sem szakmailag, sem egyéb tekintetben nem tud fejlődni.
  • Lehet váltás oka mérgező munkahelyi környezet is, egy rossz vezető.
  • Visszatartó erő lehet például az, ha valakinek hitele van, havonta törlesztést kell fizetnie.

A váltás pedig kockázattal jár, az új munkahelyen indul a próbaidő, két szék közül a pad alá is lehet esni. Előfordul, hogy amikor új álláslehetőséget javaslunk ennek a 30-40 éves szenior szakértő rétegnek, akkor nagyon lelkes. Végigvisszük őket a toborzási folyamaton, megkapja az ajánlatot az ügyfelünktől, hazamegy, elmeséli otthon, és akkor a feleség azt mondja, hogy de hát akkor ki fogja a gyerekeket az óvodába vinni, ha neked napi két órát kell ingázni. Meg mi van akkor, ha nem sikerül a próbaidő, miből fogjuk a hitelt fizetni, és nagyon sok ilyen jelöltünk visszavonja és nemet mond az ajánlatra a végén. Ez a korosztálytól is függ.

A fiataloknál tipikus, hogy két-három év után továbblépnek kis vagy közepes szintről nagyvállalathoz. Ha egyébként nagyon speciális a szakmai tudásuk, akár pénzügy, akár IT vagy egyéb műszaki területen, akkor akár közszférából is tudnak váltani, főleg, ha fiatalok és nyelvet jól beszélnek. Amikor valaki egy közszférában 20-25 évet eltölt, akkor már neki sokkal nehezebb az üzleti szférába átlépni, hacsak nem valamilyen nagyon speciális tudása van. Ilyenek például a pénzügy-számvitel területek, vagy az IT területek. Az üzleti területről könnyebb átmenni a közszférába, de számolni kell azzal, hogy alacsony a fizetése, és egészen más munkakörülményekkel.

Saját vállalkozás indítása

Tipikus még, hogy valaki 40-45 évesen nagyon sikeres volt az üzleti szférában, de úgy gondolja, hogy el akar menni tanácsadó területre. Ez gyakori például a szenior vezetőknél, akiknek a tanácsadói oldal értékeli a széleskörű tapasztalatait. A saját vállalkozás a legösszetettebb dolog, mert itt is nagyon nem mindegy, hogy milyen szakmai háttérrel, milyen szakmai tapasztalattal vág bele valaki egy saját cégbe, mindenképpen sok kockázat van benne. Akkor van nagyobb esély a sikerre, ha egy olyan terméket vagy szolgáltatást szeretne saját céggel értékesíteni, amire egyébként a piacon nagyon nagy a kereslet.

Ilyen például az IT terület: elmegy a szakértő egyéni vállalkozónak és szerződéses alapon dolgozik cégeknek. Ez még mindig nagyon divatos, de ha valaki egy kft-t akar indítani, ahol ugye nem saját munkaerejét adja el, akkor neki azért alaposan át kell gondolnia azt, hogy mibe vág bele. De láttunk sok sikertörténetet. Kérdés az, hogy észrevesszük-e, megtaláljuk-e a piacon azokat a réseket, amire éppen nagy kereslet van.

Fontos a tervezés

A karrierváltást is projektként kell kezelni. Tehát nagyon alaposan végig kell gondolni és számolni mindent. Például nagyon fontos az, hogy legyen egy rövid, közép, hosszú távú tervünk, ehhez pedig fel kell mérni, hogy a piacon milyen igények vannak. Kulcstényező a networking. Beszélni kell emberekkel, hogy jól fel tudjuk térképezni, mi az a termék, amit piacra akarok vinni, arra van-e kereslet. Emellett anyagi vonzata is van, hiszen, ha kikerülünk egy munkahelyről és saját vállalkozást indítunk, akkor végig kell számolni, hogy körülbelül milyen költségeim lesznek a következő egy évben.

A legtöbb sikeres céget ugyanis évekig építik. Alaposan végig kell gondolni a családi körülményekkel együtt, mert már láttam sok olyan vállalkozót, aki a nehéz indulás után elvált. Fontos, hogy legyen egy jó társ mellettünk, akivel a vállalkozást indítjuk. Ez lehet családtag, feleség, vagy lehet egy volt kolléga, egy olyan ember, akiben megbízunk, és tudjuk, hogy a szakmai tudásával is támogathatja magát a céget.

Ha valaki nem saját céget alapítana karrierváltás gyanánt, hanem egyszerűen csak munkahelyváltáson, vagy pozícióváltáson, vagy akár egy szakmaváltáson gondolkodik, akkor mikor érdemes ezen érdemben gondolkodni, vagy akár lépni is? – Ha valaki pályát módosít, mondjuk mérnökből pénzügyes lesz, vagy HR-esből marketinges, azért azt nagyon fontos tudni mindenkinek, hogy a magyar piac nagyon konzervatív, de szerintem az Európa is. Vagyis, ha én például elvégzek egy pénzügyi számviteli főiskolát, és könyvelőként akarok dolgozni, akkor maximum pályakezdőként fogadnak engem, mert az én tudásom egy pályakezdőjének felel meg. Ráadásul ilyen esetben sokszor egy fiatalabbat fognak előnyben részesíteni, kivéve, ha nagyon-nagyon nagy az igény erre a szakmára.

Ha viszont egy cégen belül valaki bizonyított, mondjuk kiváló mérnök volt, nagyon jó kommunikációs készsége van, nagyon szeretik a kollégák, és egy HR pozícióba szeretne átmenni, az sikeres lehet. Neki ugye van már egy előzetes referenciája a képességeiről, kompetenciáiról. Sokkal könnyebb először cégen belül pályát módosítani, és aztán utána másik céghez váltani az új szakmában.

Mit tegyünk karrierváltás előtt

Ha már tanulás, hogyan mérjük azt fel, hogy mi legyen az új szakma vagy pálya, hogyha a karrierváltásban gondolkodunk? Inkább azt nézzük meg, hogy mi a trend, vagy pedig piaci igények alapján, illetve képességeink, készségeink alapján döntsünk? Meg kell nézni, hogy mi az, ami érdekel bennünket, mert egy pályamódosítás sok kihívást jár. Például ilyenkor érdemes visszanézni, és a karrierünkben összegyűjteni a sikereket, hogy ezekhez milyen személyes tulajdonságaink segítettek, mik azok az átvihető képességek, amit mondjuk egy másik munkakörben is kamatoztatni lehet.

Meg kell nézni egyébként, hogy mi van a piacon, hogy van-e arra igény, amit én szeretnék csinálni. Ha valaki csak azért tanul ki egy szakmát, mert trendi, abban nagy eséllyel boldogtalan lesz. A 40-50 év közötti korosztály azért még gyakran vált munkahelyet. Magasabb fizetésért, jobb céghez megy, kicsit fordít a munkakörön, bővíti, mást is csinálhat. Az 55-60 év közötti munkavállalónak akkor könnyebb állást váltania, hogyha olyan végzettsége van, meg olyan tapasztalata van, amire a piacon van igény.

Nagyon sokan egyébként 50 fölött indítanak kisebb céget, vagy elmennek tanácsadónak, és akkor vállalkozóként tanácsadói formában dolgoznak. Nagyon sok információt kell gyűjteni. Érdemes rövid-, közép-, hosszú távon tervezni, és hogyha ezek a tervek bejönnek, akkor az sikeres. Tipikus mérce a fizetés, a pozíció, a szakmai elismertség, vállalkozás esetén a nyereség és a fejlődési pálya.

Forrás: hrportal.hu

További cikkek