Megmenekül a Tungsram dolgozóinak egy része

Tungsram

A felszámolás alatt lévő Tungsram dolgozóinak egy része más cégeknél ugyan, de munkát kaphat. Közel ötszáz munkavállalónak lesz lehetősége álláshoz jutni.

Új cégek veszik át a felszámolás alatt lévő Tungsram Operations Kft. telephelyeinek és dolgozóinak egy részét; csaknem ötszáz, eddig a Tungsramnál alkalmazott munkavállaló továbbfoglalkoztatása várható a jövő év elejétől – értesült az MTI. A Tungsram Operations Kft. az MTI-nek megerősítette, előrehaladott tárgyalások folynak, amelyekről a munkavállalóikat is tájékoztatták.A munkaadó pénteken levélben tájékoztatta a munkavállalókat, hogy Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Budapesten és Hajdúböszörményben is új cégek veszik át és foglalkoztatják tovább a dolgozókat a jelenlegi tevékenységi körökben. Amint arról a Népszava reggel beszámolt, négy gyáregységében 30-40 dolgozója kivételével az összes alkalmazottjának felmondott a Tungsram Operations Kft. A felszámolás alatt álló cégnél januárban még nagyjából háromezren dolgoztak, a nyári felmondásokkal 1600 kerültek utcára, félezren pedig maguk kerestek új munkahelyet, az elmúlt hetekben viszont a még megmaradt, valamivel kevesebb, mint ezer munkavállalót is elküldte a fényforrásgyár.

Forrás: nepszava.hu

További cikkek