A cégek segíteni szeretnék dolgozóik egészségügyi ellátását azzal, hogy szervezetten elérhetővé tennék számukra a vizsgálatokat, szűréseket.
A magyar gazdaságot csak úgy lehet versenyképessé tenni, hogy a munkavállalók egészségesek és így jobban teljesítenek a munka területén – jelentette ki Leitner György, a legnagyobb hazai magánegészségügyi vállalkozásokat tömörítő Primus Egyesület elnöke a Magyar Időknek. A téma aktualitását az adja, hogy a cafetéria rendszer 2019-től változik, a munkáltatók már nem adhatnak biztosítási szerkezetben kedvezményesen prevenciós és ellátási szolgáltatásokat a dolgozóiknak. A szakember szerint a megelőzési programokat adómentessé kellene tenni, az állam is jól járna, mert csökkennének az egészségügyi ellátórendszer terhei, kevesebben betegednének meg.
Forrás: Magyar Idők