A Volán-dolgozók szakszervezete a 8%-os minimálbér emelést kevésnek tartja és súlyos következményekre figyelmeztet. Az érdekvédelmi szervezet véleménye az, hogy a kétszámjegyűnél kisebb mértékű emelésnek beláthatatlan következményei lehetnek az ágazatban egyre nagyobb gondot jelentő munkaerőhiány miatt.
Furcsállják, hogy a Liga és a Munkástanácsok miért írták alá az emelésről szóló dokumentumot, hiszen korábban a Magyar Szakszervezeti Szövetség is kevesellte a 8 százalékot, és szintén kétszámjegyű emelést sürgettek. A Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke, Baranyai Zoltán hangsúlyozta: ha nem emelkednek tovább a bérek, további elvándorlásra kell számítani, ami még a tavalyinál is kritikusabb helyzetet teremthet az egyébként is létszámhiánnyal küzdő ágazatban. Autószerelőből, autóvillamosság szerelőből és autóbuszvezetőből már tavaly is komoly hiány volt, és a régi dolgozókat is csak nehezen vagy egyáltalán nem lehetett megtartani a szakmában. A szakszervezeti vezető szerint sajnálatos, hogy a megállapodást aláíró konföderációk a 8 százalék elfogadásával az ágazati tagszervezeteik pozícióját jelentősen gyengítették a helyi bértárgyalásokon, de reménykedik benne, hogy a döntéshozók reálisan látják a foglalkoztatási nehézségeket, és mindezt figyelembe véve születik egy új, mindenki számára elfogadható megállapodás.
Forrás: hvg.hu