Kellenek a digitálisan képzett szakemberek, ettől függ a jövő

A szakemberek szerint Európa tőkevonzó képességének megőrzéséhez digitálisan képzett munkaerőre van szükség. Az EY 200 HR vezető körében végzett Building a Better Working Europe felmérése azt mutatja, a digitálisan képzett szakembereken múlik az európai cégek további növekedése.

A megkérdezett vezetők 34 százaléka szerint Európa gazdasági jövőjét az határozza meg, milyen eredményesen tudja kihasználni a digitalizáció térhódítását. Az új technológiák elterjedése azonban túl gyorsan történik. Minden második válaszadó úgy látja, hogy a cégek nem képesek időben felvenni a megfelelő tehetségeket ahhoz, hogy fejleszteni tudjanak. A nemzetközi tendenciák itthon is érvényesek. A magyar cégek relatív versenyképességének kulcsa, hogy képesek-e elsőszámú prioritásként kezelni a digitalizációt. Meg tudják-e teremteni a nyitottság és tanulás kultúráját a szervezetben, illetve, hogy megvan-e az a munkaerő bevonzó képességük, amely révén felvehetik az új technológiák szakértőit. A befektetők elvárásainak teljesítéséhez elengedhetetlen a dolgozók digitális készségeinek fejlesztése. Az emberi erőforrást vezetői szinten menedzselő, technológiailag érett szervezetek általában hatékonyabban működnek és a fluktuáció is látványosan alacsonyabb ezeknél a cégeknél. Ugyanakkor a társaságoknak alig fele rendelkezik három évnél messzebbre tekintő HR-stratégiával – hangsúlyozta Farkas Margit, az EY Személyügyi tanácsadással foglalkozó üzletágának partnere. Az európai vállalatok közel fele (48%) jelenleg nem rendelkezik megfelelő szakértelemmel a kiberbiztonság, a mesterséges intelligencia és a robotika területén. A korlátozott technológiai készségek rontják a társaságok növekedési kilátásait, és negatív hatással vannak az árbevételre.

Forrás: profitline.hu

További cikkek