Ügyfélszolgálati robot konferálta fel a Magyar Telekom Most Fórumsorozatának második rendezvényét. Az álláspiaci fejlesztésekről szóló, az új megoldásokban jártas iparági szereplőkkel folytatott panelbeszélgetés vezetését azonban végül emberre bízták a szervezők. Vanda, az élesben egyszerre már 75 ügyféllel dolgozó digitális üzleti asszisztens nyitotta meg a Most Fórum második rendezvényét. A telefonos robot-kisasszony beköszönésével a Magyar Telekom azt prezentálta, hogy nem a közeljövő, hanem már-már a jelen, amikor az emberi munkaerővel versenyre kél a mesterséges intelligenciával dolgozó gép.
Az eseményen elhangzott: a friss előrejelzések szerint, 20 éven belül a digitalizáció hatására világszerte akár 380 millió embernek – köztük a mai magyar munkavállalók közel felének – kell majd pályát módosítania. Akkor is, ha ezzel párhuzamosan egyre értékesebbé válik majd a kreativitás, a konstruktivitás, az együttműködési készség – vagyis minden, ami emberi. Az új munkaerő kiválasztásának folyamata sok tekintetben már ma is automatizált: egyre gyakrabban már mesterséges intelligencia keresi és válogatja ki a megfelelő képességekkel rendelkező kollégákat az egységesített, online munkaerő adatbázisokból. Ezt bizonyította a Magyar Telekom új gyakornok-kiválasztó programja is, melynek során mobilapplikációk, videóinterjúk és más digitális szűrési megoldások felhasználásával a vállalat 24 óra alatt képes volt 27 új gyakornokot találni.
Forrás: napi.hu