Huszonhat szakterületből már csak nyolcban alacsonyabb az álláshirdetések száma a koronavírus megjelenése előtti időszakénál. Májusról júniusra pedig mindössze három területen volt csökkenés, 23-ban emelkedés volt tapasztalható. Utoljára a koronavírus-járvány előtt adtak fel annyi álláshirdetést Magyarországon, mint idén júniusban. Már a járvány előtti szinthez közelít a hazai munkaerő-kereslet – derül ki a legnagyobb állásgyűjtő oldal adataiból, amit a Világgazdaság ismertetett az MTI-vel. Június elején 36 881 hirdetést listázott az egyik legnagyobb hazai állásgyűjtő oldal.
Ez a szám több mint négyezerrel haladja meg a májusi adatokat, és közel duplája a tavaly júniusinak (20 267), amikor a koronavírus első hulláma után mélybe zuhant az álláspiac – mondta a VG-nek Karácsony Zoltán, a HR Portál álláspiaci szakértője. A szakember hozzátette: az idei júniusi számok már a pandémia előtti szintet is meghaladják: 2020 januárjában ugyanis 32 594 állást gyűjtött be az oldal. A mostani számok egyedül a 2019-es nyárhoz képest vannak alacsonyabban, két évvel ezelőtt júniusban ugyanis 39 795 állásra lehetett pályázni. A szakértő szavait alátámasztja a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat is, amelynek regiszterében a hónap során 265,5 ezer álláskeresőt tartottak nyilván, közel 30 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Karácsony Zoltán hozzátette: az is biztató, hogy a 26 szakterületből már csak nyolcban alacsonyabb az álláshirdetések száma a koronavírus megjelenése előtti időszakénál. Májusról júniusra pedig mindössze három területen volt csökkenés, 23-ban emelkedés volt tapasztalható. A legnagyobb hirdetési számú területeket szerint logisztikában, gyártás-karbantartásban 18-18, informatikában 20, értékesítésben 12, mérnöki területen 33, és a szakmunkásoknál 17 százalékos növekedés történt 2020. január és 2021. június között. Adminisztratív munkák (mínusz 10 százalék), valamint a pénzügyi (mínusz 26 százalék) és ügyfélszolgálati munkakörök (mínusz 29 százalék) hirdetésszáma azonban alulmúlja a járvány előtti szintet, emellett pedig a gyakornoki munkák esetében is kevesebb a hirdetésszám. Az álláspiaci szakértő kitért arra is, hogy a vendéglátás-idegenforgalom területén tavaly ilyenkor 328 álláshirdetésre lehetett pályázni, most június elején 1015-re, a leggyakoribb pozíció a szakács, felszolgáló, recepciós, pultos és a konyhai kisegítő – olvasható a Világgazdaságban.
Forrás: 168.hu