Ismét több a munkanélküli

A  Központi Statisztikai Hivatal összesítése szerint ismét nőtt a munkanélküliség Magyarországon. Szeptemberben az előző hónaphoz képest 37 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, ezzel 222 ezer főre emelkedett az állástalanok száma. A nők és a fiatalok különösen rossz helyzetbe kerültek.

A harmadik negyedévben, azaz a 2020. júliustól szeptemberig terjedő időszakban csak romlottak a foglalkoztatási adatok az előző évhez képest. A 15-74 éves munkanélküliek száma 46 ezer fővel, 208 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,0 százalékponttal, 4,4%-ra emelkedett. Ahogy azt már korábbi cikkünkben is megírtuk, a koronavírus okozta gazdasági válság több ezer ember megélhetését veszélyezteti. Ez többek között azzal is jár, hogy az első hullám utáni rövid fellendülést a második hullámban ismét egy kétségbeejtő visszaesés követi. A hónapok közötti drasztikus visszaesés a foglalkoztatottak arányában is meglátszik. Szeptemberben a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 482 ezer főt számlált, ez a létszám az előző havihoz képest 32 ezerrel, a tavaly szeptemberi adatokhoz képest pedig 24 ezerrel csökkent. Egyre többen keresnek állást is. A 15-64 éves korosztály aktivitási rátája 0,7 százalékponttal 73,5 százalékosra nőtt. A munkaerőpiacon jelenlévő, gazdaságilag aktív népesség 6 ezer fővel emelkedett, az inaktívak száma pedig 55 ezerrel, 1 millió 665 ezerre csökkent egy év alatt, azonban ezt a korcsoport lélekszámának 49 ezres csökkenése okozta. Az aktivitási ráta tehát önmagában nem árulkodik pozitív folyamatokról. Az inaktívak nagyrésze a korcsoportok eloszlásának változásával került ki a statisztikákból. A 15-24 éves fiatalok körében a foglalkoztatási ráta 1,1 százalékponttal, 28,1 százalékra mérséklődött, ami miatt különösen nehéz helyzetbe került korosztályról beszélhetünk. Ebben a csoportban a munkanélküliek száma 43 ezer főre emelkedett, munkanélküliségi rátájuk 2,0 százalékponttal, 13,4%-ra nőtt. A nemek közötti különbség is kiéleződött, hiszen több nő vesztette el az állását mint férfi. A 15-64 éves férfiak foglalkoztatási rátája 77,6 százalékos volt, 0,2 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál, a nők foglalkoztatási rátája azonban 0,3 százalékponttal, 62,8 százalékra csökkent. Tehát az amúgyis jelentős különbséget a járványhelyzet okozta gazdasági válság csak tovább mélyítette. A kormány arra hivatkozik, hogy a gazdasági életképesség fenntartása érdekében nem alkalmaznak a tavaszihoz hasonló járványügyi szigorításokat. Azonban az egyre növekvő fertőzöttek számával és a halálozási rátákkal párhuzamosan munkanélküliségi mutatók is folyamatosan emelkednek.

Forrás: merce.hu

További cikkek