Ismét jön a madárinfluenza

A legújabb madárinfluenzás eseteket Bulgáriából jelentették, amelynek különös jelentősége, hogy hazánk ebbe az irányba élénk kereskedelmet folytat. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ezúton is felhívja az állattartók figyelmét a telepek járványvédelmi zártságának fontosságára.

Magyarország – a 2016-2017-es nagy ívű járvány után – 2017. augusztus 24-én nyerte vissza a madárinfluenza betegségtől mentes besorolását. A vírus azonban továbbra is veszélyt jelent a baromfiállományokra. Terjesztésében jelentős szerepe van a vadmadaraknak. Szórványosan több európai országban is előfordultak megbetegedések az elmúlt években. Legutóbb Bulgáriából jelentettek eseteket. Az egyik bulgáriai járványkitörés kapcsán a magyar eredet lehetősége is felvetődött, amit azonban az elvégzett vizsgálatok egyértelműen kizártak. A nemzetközi tapasztalatok és ez utóbbi konkrét eset is igazolja a megelőzés fontosságát. Éppen ezért a Nébih ismételten felhívja az állattartók figyelmét a telepek járványvédelmi zártságának fontosságára. A telepek járványvédelmi minimumfeltételeit a – jelenleg is érvényes – 3/2017-es országos főállatorvosi határozat tartalmazza. Az itt szereplő előírások betartása kulcsfontosságú a szabadtartású víziszárnyas-telepek járványügyi biztonságának emeléséhez. Az utasítás előírja többek között, hogy egy telepre kizárólag akkora állományt lehet telepíteni, amelynél biztosítható, hogy szükség esetén minden állat bezárható legyen. A betelepítés várható időpontjáról az állategészségügyi hatóságot előzetesen írásban tájékoztatni kell. A takarmányt zárt, fedett helyen kell tartani. További előírás, hogy az etetést és itatást csak teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen végezzék, a baromfiállomány vadmadarakkal történő közvetlen vagy közvetett érintkezését pedig minden lehetséges módon meg kell akadályozni.

Forrás: agroforum.hu

További cikkek