Ingyen frizura álláskeresőknek

Egy jó frizura magabiztossá tesz, ingyen is hozzá lehet jutni. A koronavírus miatt kialakult nehéz helyzetben néha jó történetek is születnek. Bárhonnan, illetve bármilyen formában érkezzen is a segítség, biztos, hogy szükség van rá, és nagyon fontos. Lehet, hogy egy ingyen frizura nem hoz helyre minden problémát, de az álláskeresőknek az önbizalom visszanyerését és valami újnak a kezdetét jelentheti.

Az Angerer Fodrászat munkatársai tökéletesen átérzik, milyen nehézségekkel kell megküzdenie azoknak, akik elveszítették a munkájukat, ám az együttérzésükön kívül szaktudásukkal is szeretnék támogatni őket. A kezdeményezés május 26-ig tart. Szinte nincs olyan ember, akinek így-vagy úgy ne forgatta volna fel az életét a világjárvány, de a negatív hatásait mindannyian másképp, más formában tapasztaljuk. Vannak, akik elveszítették a munkájukat, és kilátástalan, vagy épp piszkosul nehéz anyagi helyzetbe kerültek. Az Angerer Fodrászat munkatársai is tapasztalták ebben az időszakban, hogy sok vendégük azért kénytelen lemondani az időpontfoglalást, mert váratlanul munkanélkülivé vált. Ez indította őket arra, hogy ingyen frizurával segítsenek azoknak, akiknek jelenleg nincs lehetőségük fodrászhoz menni, hogy a lehető legjobb benyomást tehessék az állásinterjún. – Egy jó frizura magabiztosabbá tesz, önbizalmat ad. Az állásinterjún pontosan erre van szükség, ezért döntöttünk úgy, hogy segítünk. Minden fodrászunk örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez. Az első jelentkezőknek már el is készült a frizurája, nagyon drukkolunk nekik, hogy jól sikerüljön számukra az állásinterjú – mondta Török Tamás, az elrontott frizurák helyrehozására specializálódott Angerer Fodrászat alapítója. Eddig tizenhatan jelentkeztek, a kezdeményezés végéig a fodrászat hetente hat álláskeresőnek tud ingyen frizurát készíteni. Ha ennél többen jelentkeznek, akkor heti sorsolással választják ki, hogy kik kaphatják a támogatást, de lehetőség szerint igyekeznek valamilyen formában minden jelentkezőnek segíteni. A felajánlás az Angerer Fodrászat honlapján és Facebook oldalán került kihirdetésre, a kezdeményezés 2021. május 26-ig tart.

Forrás: retikül.hu

További cikkek