Nincsenek jó helyzetben a roma fiatalok, sem az oktatásban, sem a munkaerőpiacon. Nagy részük eltűnt az iskolai rendszerből. A mai huszonéveseket vizsgálta egy tanulmány, mely szerint a cigányságot hátrányosan érintette a tankötelezettség korhatárának leszállítása. A közmunkában viszont sokuk helyet talált.
Scharle Ágota a Budapest Intézet vezető kutatója szerint az utóbbi időszak szakpolitikai változásai – úgy tűnik – visszafordulást hoztak az iskolázottság terén, a roma fiatalok esetében erőteljes a romlás. Másik következtetés, hogy a munkaerőpiacon viszont javulást látunk, felzárkózást is, szűkült is a szakadék a roma és a nem roma fiatalok között, de ez kizárólag a közmunkának volt közölhető – mondta a kutató. Mint kifejtette,1945 óta tartott egy egyértelműen pozitív folyamat, ami a romák iskolázottságát javította, a kicsúcsosodás 2016-ban volt, amikor is a roma lányok 20 százaléka már érettségit szerzett. A tanulmány szerint a tankötelezettség alsó korhatárának leszállítása negatívan érintette a roma fiatalokat. „Ha az érintett évjáratokat nézzük, a nem roma fiataloknál nincs változás, viszont a roma fiataloknál egy nagyon erőteljes csökkenést látunk: a roma lányok majdnem háromnegyede iskolás volt még 2011-ben, 2016-ban a 17 éves lányoknak viszont már csak 58 százalék. A fiúknál még nagyobb a különbség, több mint 80-ról 58 százalékra csökkent az arány öt év alatt.” Vélekedése szerint a munkaerőhiány fontos ok a számok miatt, sokan kezdtek dolgozni azért, mert egyrészt nem volt kötelező tanulni, másrészt szükség volt rájuk a munkaerőpiacon. Ámde a szegregáció és a pedagógiai lehetőségek szűkülése is mind „besegít” a lemorzsolódásban, ráadásul az érettségivel nem rendelkező fiatalok még nehezebben jutnak munkához a kutatás szerint.
Forrás: infostart.hu