Béremelés lesz a közszolgáltató vállalatoknál?

Zajlanak az egyeztetések az állami közszolgáltató vállalatoknál a béremelésekről. A korábban kötött bérmegállapodás szerint öt százalék lenne idén a növelés, ezt a munkaerőpiaci helyzet miatt már nem tartják elégségesnek a felek, ezért újabb megállapodás jöhet, ami a 2020-as számokat is tartalmazhatja – írta a Magyar Idők.

2019-ben és 2020-ban két számjegyű keresetemelést tartalmazó  bérmegállapodás megkötését tartanák előnyösnek az állami vállalatoknál – a postánál, a vasútnál, a Volánnál, a víziközmű-szolgáltatóknál és a villamosenergia-szektorban – a szakszervezetek, valamint a munkaadók. Egyetértenek abban, hogy a dolgozók megtartása és a fluktuáció csökkentése érdekében a 2017-ben megkötött, három évre szóló megállapodás utolsó, idei évében átlagosan öt százaléknál nagyobb keresetemelésre van szükség. Emiatt a felek újabb, a minimálbérekhez hasonló, két évre szóló bérmegállapodás megkötését tartják indokoltnak. A két számjegyű keresetfelzárkóztatás érdekében – miután  érvényben van a korábbi egyezség is – legalább ötszázalékos, de az éves bérajánlás szerint akár nyolcszázalékos emelést kell tartalmaznia az új megállapodásnak, míg 2020-ra pontos mértéket kell meghatározni.

Forrás: napi.hu-Magyar Idők

További cikkek