Úgy tűnik, hogy az ország különböző vidékein nagyok a különbségek a fizetések terén. A legtöbbet a Budapesten dolgozók vihetnek haza.
A fizetése alapján jelenleg egy szabolcsi 11 millió forinttal kevesebb húsz éves futamidejű lakáshitelt igényelhet, mint egy budapesti – derül ki a Bank360.hu számításaiból. A személyi kölcsönnél is több millió forint lehet a különbség. A bérkülönbség továbbra is hatalmas Magyarországon, a fővárosiak nettó átlagkeresete 72 százalékkal haladta meg a legrosszabbul kereső Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei munkavállalókét 2023 első negyedévében – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. (A bérkülönbség egy évvel ezelőtt 75 százalékos volt.)
A budapestiek kedvezmények nélkül számított nettó átlagbére 444 491 forint, a szabolcsiaké 258 910 forint volt. A fővárosi átlagkereset 11 százalékkal meghaladta a második helyezett Győr-Moson-Sopron megyeit (400 753 forint) és 22 százalékkal az országos átlagot (362 900 forint). A nettó átlagkereset 2023. első negyedévben vármegyénként:
- Budapest: 444 491 forint,
- Bács-Kiskun: 311 089 forint,
- Baranya: 304 331 forint,
- Békés: 272 463 forint,
- Borsod-Abaúj-Zemplén: 288 385 forint,
- Csongrád-Csanád: 308 295 forint,
- Fejér: 350 788 forint,
- Győr-Moson-Sopron: 400 753 forint,
- Hajdú-Bihar: 309 032 forint,
- Heves: 330 167 forint,
- Jász-Nagykun-Szolnok: 293 342 forint,
- Komárom-Esztergom: 359 376 forint,
- Nógrád: 278 565 forint,
- Pest: 331 685 forint,
- Somogy: 291 300 forint,
- Szabolcs-Szatmár-Bereg: 258 910 forint,
- Tolna: 318 123 forint,
- Vas: 327 631 forint,
- Veszprém: 323 800 forint,
- Zala: 292 609 forint.
A visszafogottabb béremelések és a kimagasló infláció hatására a nettó reálkeresetek több mint 7 százalékkal csökkentek az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Ha ezen felül a 2022 februárjában a honvédelemben és rendvédelemben kiosztott, úgynevezett fegyverpénz hatását is figyelembe vesszük, akkor még nagyobb az idei értékvesztés, közel 12 százalékos.
Forrás: liner.hu