Hogyan pályázz vezetőnek

Föl kell frissíteni álláspályázat esetében az önéletrajzról és a motivációs levélről eddig tudottakat. JobAngel  ír a HRBlogon arról, hogy a jó szakemberek, vezetők nagyon hiányoznak a munkaerőpiacon, ezért a cégek nyitottabbá váltak, és olyan emberből is lehet vezető, aki eddig még nem volt az.

Már elavult az a nézet, hogy a vezetői pozícióra szinte csak vezetői pozícióból lehetett pályázni.  Az  álláshirdetésekben olvasható, hogy vezetőket keresnek 1-3-5 év tapasztalattal, ami kb. pont ezt a nyitottságot jelenti – vagy persze jelenthet sima porhintés is, amikor egy betanított adminisztrátori pozíciót is „leader” néven futtatnak, csak jelentkezzen már valaki végre. Az is egy kihívás, hogyan írjunk úgy vezetői önéletrajzot, hogy még nem voltunk vezetők,  de az még megmutatható egy önéletrajzban könnyen, hogy jó vezetők  lehetnénk. A kompetenciák, az eredmények számokban (a titoktartási kötelezettségeket betartva), pár „how-to” bemutatása, amiket alkalmaztunk a munkánkban, megmutatják a szakmai alkalmasságot. Hogyan érvelsz, ha még sosem voltál vezető? Mire alapozod, hogy ilyen lennél vezetőnek? Erre kell a motivációs levél, hogy meg is tudd azt mutatni, miért is lennél te vezető (értem én, hogy több pénzért, nagyobb céges autóért, de valami szakmai ambícióért is biztosan). Miért gondolod, hogy jó vezető lennél? Egyáltalán azonosak-e a „jó vezető” kritériumai a te fejedben és a cég szempontjai szerint? JobAngel szerint át kell gondolni: Ki fogja olvasni ezt a levelet? Toborzó cégnél egy HR-es affinitású ember, akinek jó eséllyel vannak a szakmádhoz kapcsolódó tapasztalatai vagy ha céghez küldöd, akkor valószínűleg a leendő főnököd, a cég egyik-másik azonos szintű vezetője, mint a nyitott pozíció, és még egy HR-es is. Hogyan tudod ezeket az embereket megszólítani, meggyőzni? Ismerned kell azt a céget, akihez épp pályázol: a piaci helyzetet, a cégkultúrát, a versenytársakat, a termékeiket, az iparági fejlődési trendjeit. Mire jó ez? Arra, hogy megmutasd, mennyire jó lennél abban a szerepben, amit hirdetnek.

 

Forrás: hrportal.hu

További cikkek