Hogyan érzékelik a túlórakeret bővülést a munkavállalók?

Szajlai Csaba közgazdász szerint a munkavállalók túlnyomó része nem érzékeli majd a jogszabály-módosítást, ami lehetővé teszi a többlet önkéntes túlmunkát. A  Figyelő főszerkesztő-helyettese az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában elmondta: a munkaerőhiánytól feszített munkaerőpiacon a cégeknek sem érdeke, hogy akaratuk ellenére dolgoztassák az embereket, továbbá a leginkább érintett feldolgozóiparban jellemzően erős a dolgozói érdekképviselet.

Hangsúlyozta:  a jogszabály csupán lehetőséget ad a többlet túlmunkára azzal, hogy 250 óráról 400-ra emeli a vállalható túlórák számát. Vagyis lehetőséget teremt az önkéntes túlmunka vállalásra, de önkényesen a jövőben sem lehet senkit többletmunkára kényszeríteni – tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Orbán-kormány politikájának fókuszában 2010 óta a munkaalapú társadalom kiépítése áll. Ugyanis lehetetlen állapot volt, hogy egy 10 milliós országban csupán 3,6-3,7 millióan dolgoznak. Mára 800 ezerrel többen, vagyis 4,5 millióan dolgoznak, azoknak az intézkedéseknek köszönhetően, amelyek megkönnyítették a foglalkoztatást a munkaadók számára. A túlórakeret növelése tulajdonképpen egy PR-intézkedés, ami előnyt jelenthet Magyarország számára a működő tőkéért zajló versenyben – jelentette ki Szajlai Csaba.

Forrás: magyaridok.hu

További cikkek