Hatékonyak a Munkaügyi Hivatalok

Hatékonyan működnek a Munkaügyi Hivatalok, több tízezren találtak állást a közvetítésükkel. Szám szerint több mint harmincezer álláskeresőt közvetítettek ki sikeresen az átalakított foglalkoztatási osztályokon, ismertebb nevén munkaügyi hivatalokban – mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek.

A Munkaerőpiaci reformprogram hatására jelentősen javult az ügyintézés hatékonysága, minősége. A kiközvetítettek 96 százaléka három hónap után is munkában állt. Hatékonyabb a vállalati kapcsolattartás a hivatalokkal, így a cégek az igényeiket közvetlen módon jelezhetik. Az erre kijelölt kapcsolattartó olyan álláskeresőket közvetít ki az adott munkára, aki az előszűrés alapján megfelel a munkáltató elvárásainak – mondta el Bodó Sándor a napilapnak. Elsőként Hajdú-Bihar, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében indították el a programot, majd a tapasztalatok alapján szakmailag indokolttá vált annak országos kiterjesztése is, ami 2020 tavaszáig megtörténik. Az ország északi, illetve északkeleti vidékén viszonylag sok a kevésbé képzett, illetve a szakmájukban nem dolgozó személy. Itt az érintetteknek jóval több segítségre van szükségük ahhoz, hogy visszakerülhessenek a munkaerőpiacra. Ez a típusú támogatás komoly szakértelmet, idő- és energiabefektetést igényel a foglalkoztatási osztályok részéről, de a kormányzat eltökélt abban, hogy mindenki, aki képes, dolgozzon Magyarországon.

Forrás: napi.hu

További cikkek