Gond van a budapesti kormányablakoknál

Komoly gond állt elő a budapesti kormányablakoknál, a  járási hivatalokra hárult a teher, hogy elfedjék a fővárosi munkaerőhiányt.  Minden járási hivatalból két embert a fővárosba vezényelnek a budapesti kormányablakokba az utóbbi hetekben már kezelhetetlenné vált munkaerőhiány csökkentésére.

Egyes információk szerint ezt az intézkedést jelentette be a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a megyei kormányhivatalok vezetőinek tartott hétfői értekezleten. Tuzson Bence a feladat megoldásával őket bízta meg, de a legnehezebb munka értelemszerűen a járási hivatalok vezetőire hárul, akiknek meg kell találni a fővárosba küldhető tisztviselőket, a helyben maradókkal pedig meg kell értetniük, hogy kevesebben végzik ezután a feladatokat.  A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete  elnöke szerint azonban ezzel a lépéssel csak az azonnali botrányt sikerül átmenetileg elfednie a kormánynak, hiszen a döntés tovább fokozza a feszültséget a köztisztviselők körében. Boros Péterné szerint joggal lehet attól tartani, hogy a példátlan döntés újabb távozási hullámot indít el a kormányhivatalokban. Most több mint 600 betöltetlen álláshely van Budapesten, ezeknek is csak egy részére lesz elegendő a vezényelt alkalmazottak köre. A hétfői eligazításon a szakszervezet tudomása szerint nem kerültek szóba a szakszervezetek által korábban javasolt tartós megoldást kínáló lehetőségek a béremeléstől a munkaidő meghosszabbítás eltörléséig

Forrás: szakszervezetek.hu

További cikkek

Segített a bértámogatásSegített a bértámogatás

Amennyi munkahely megszűnt a koronavírus járvány miatt, annyit hoz létre a kormány-jelentette ki  Bodó Sándor az  Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. A Gazdaságvédelmi akciótervben elindított Munkahelyteremtő bértámogatási programra