Ellenőrizni szeretnék a kórházi dolgozókat, hogy kitöltik-e a munkaidejüket. Olyan rendszert építenének ki minden kórházban, melynek segítségével a beérkezést és a távozást dokumentálni tudják.
Blokkolóórás rendszert terveznek
A kórház bejáratánál az orvosoknak és más dolgozóknak is le kellene húzniuk a mágneskártyáikat, sőt videófelvétel is készülne érkezésükről és távozásukról, hogy ne lehessen visszaélni a rendszerrel. A tervet Lengyel László, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára ismertette csütörtökön, a Magyar Kórházszövetség konferenciájának második napján – írja a Népszava. Lengyel arról beszélt, hogy vannak olyan kórházak, ahol az orvosi teljesítmény nagyon eltér az átlagtól, ezért vezetnék be a blokkolóórás rendszert. A Népszava szerint államtitkár előadása alatt gyakran hallatszott morgolódás az orvos, illetve intézményvezetőkből álló hallgatóság soraiból.
12%-os teljesítménycsökkenés van a betegellátásban
A bejelentés előtt Lengyel azt taglalta, hogy a kórházi orvosok átlagos bére, havi egymillió és egymillió-hétszázhétezer közötti, és a számításai szerint a legrosszabb teljesítményt nyújtó kisvárosi kórházban egy orvosra havonta átlagosan alig több mint 7 beteg jut, miközben a legjobb, közepes városi kórházban dolgozónak havi 16 esete van. A konferencián Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója is arról beszélt, hogy valami gond van a „gyógyítási teljesítménnyel”. Szerinte az utolsó Covid előtti évhez hasonlítva is 12 százalékos teljesítménycsökkenés van a betegellátásban. A míg 2019 februárjában 182 425 esetet láttak el a hazai kórházak, addig idén februárban már csak 160 358-at. A főigazgató ehhez azt is hozzátette: Így, ha azt számolom, hogy mennyi elmaradt ellátás volt az elmúlt időszakban, akkor most egy kicsit bele kell húznunk.
Forrás: hvg.hu