Ellenőrzik a hálapénzt

Az új évtől már tilos a hálapénz adása, illetve maximálva van, hogy milyen értékben adhat a beteg ajándékot az orvosnak. A kórházi hálapénzt elfogadását már januártól elkezdhetik üldözni a hatóságok, ám mivel nehéz felderíteni, hogyan folyik ezek átadása-átvétele, az egyik lehetőség, hogy a hálapénzt átadók feljelentik az orvosukat.

Januártól egy egészségügyi dolgozó a betegtől a kezelés után legfeljebb egyszer és csakis olyan tárgyat fogadhat el, amelynek értéke nem haladja meg a minimálbér havi összegének öt százalékát. Ez jelenleg nyolcezer forint. A Népszava információi szerint a kormányzat nem vár a szabályok betartatásával és az ellenőrzéssel: januártól már el is kezdné a „vadászatot” a hálapénz-tilalmat megszegőkre. Egészségügyi törvény: a másodállások szabályozása terén vesztett a MOK. A napilap sajtómunkásai Belügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztályát is megkérdezték, mikortól és milyen formában működik ez az ellenőrzés, de a cikk megjelenéséig nem kaptak választ.- Nehéz elképzelni, hogyan fogják felderíteni a hálapénz elfogadását a kórházban, tekintve, hogy ez jellemzően szűk körben történik, ahol mások nincsenek jelen – mondta Asbóth Márton, a Társaság a Szabadságjogokért magánszféraprojekt-vezetője. Szerinte az orvosok esetleges megfigyelése – például egyes helyiségek bekamerázásával – súlyos adatvédelmi kérdéseket vet fel. Ugyanakkor a hálapénzt elfogadó orvosok leleplezhetők adóhatósági eszközökkel, ha például felderítik, hogy a hivatalos jövedelmüknél magasabb színvonalú az életvitelük, de akár betegek bejelentése alapján is van mód lebukásra. A kórházi, rendelői munka során viszont nehezen képzelhető el az orvosokkal szembeni tömeges nyomozati munka, és az őket lebuktató akciók sora.

Forrás: napi.hu

 

További cikkek